A 19-20. század fordulója rendkívül izgalmas korszak a történelem és a művelődéstörténet/kultúrtörténet szempontjából. „A boldog békeidők”, ahogy ezt az időszakot nevezték, annak ellenére, hogy tele volt társadalmi problémával, mégis jó emlékezetű időszakká vált a közgondolkodásban. A társadalmi gondok ellenére pezsgő szellemi és kulturális élet zajlott ekkoriban. A kötelező iskolázottságnak köszönhetően növekedett az írni-olvasni tudók száma, a katonákat többször vitték külföldi országokba, az alsóbb társadalmi osztályú nők sok esetben nagyvárosba, vagy épp Budapestre álltak be cselédnek, ez is segítette a tapasztalatszerzést. (Sajnos, mint Kosztolányi Dezső Édes Annájában is olvashatjuk, ennek megvolt a maga árnyoldala is.)

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Magyar Irodalomtudományi Társaság konferenciájára!

Régiségünk-örökségünk – Hatvan és térsége néprajzi emlékei címmel nyílt új állandó kiállítás múzeumunkban. 

Gasztrotörténeti sorozatunkban már elérkeztünk a reformkorhoz, de itt most egy kis kitérőt teszünk az idei Jókai-évforduló okán. Bár már az író regényeiből szemezgettünk, most a gasztronómia oldaláról vesszük górcső alá három regényét. 

A tavasz és a nyár a közfelfogásban és a szimbolikában a szerelem és az esküvők időszaka. Az irodalmi művek - különösen a nagyromantika korszakában - gyakran nyúlnak ehhez a témához, bemutatva a szerelem különböző aspektusait. Nincs ezzel másképp Jókai Mór (1825-1904), akinek talán nincs is olyan műve, amiben ne volna egy vagy akár több szerelmi szál. Jókai Mór túlzás nélkül mondható, hogy a mai napig a legnépszerűbb magyar regényíró. Halálának 120. évfordulójára emlékezünk idén. Ebből az alkalomból tekintjük át a szerelmi szálakat két népszerű regényében, az Egy magyar nábobban és annak folytatásában, a Kárpáthy Zoltánban.

A múlt héten a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola alsós táborozói voltak a vendégeink. A vonal absztrakt szövevénye c. grafikai kiállításunkhoz kapcsolódva, a papírmetszet technikáját próbáltuk ki közösen. Köszönjük a látogatást!

Ha a magyarországi barokkra gondolunk, elsősorban a főúri kastélyok, gyönyörű templomok jutnak az eszünkbe róla. A korszak szellemi életének központjai valóban ezek voltak, azonban nem szabad elfeledni, hogy ez a kulturális felvirágzás csak a törökök kiűzése után tudott igazából elkezdődni. A meg nem szállt területek valamennyire meg tudták őrizni függetlenségüket, (lásd Erdély példáját) ahol viszonylag sok minden megőrződött a reneszánsz vívmányaiból, azonban az újdonságok a történelmi viszonyok miatt nehezen jutottak el.

A barokk étkezési szokásaira hazánkban főleg számadáskönyvekből és fennmaradt beszámolókból tudunk következtetni. A legismertebb szakácskönyv ebből a korszakból Bornemissza Anna szakácskönyve, ami jelentős mű, amelyet németből fordítottak magyar nyelvre. Épp ezért kell nagyra értékelnünk az írásunk tárgyát is képező csíksomlyói ferences szakácskönyvet, ami eleve magyar nyelven íródott, és az első magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyvet, ami Misztótfalusi Kis Miklós nevéhez fűződik.

1950. június 19-én az újhatvani templom előtt tüntetés zajlott le, a ferencesek kitelepítése miatt. A délelőtt folyamán valóságos embergyűrű, köztük jelentős számban vasutas vette körül az épületet, hogy a városszerte kedvelt ferencesek elhurcolása ellen tiltakozzanak.