A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megtartjuk Mátyássy Gábor művésztanár tárltvezetését! december 14-én, 16 órai kezdettel. Regisztráció az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehetséges.
Szadai Varróka hímzőkör látogatása - középpontban a hatvani fehér hímzés
2023.12.7.-én, csütörtökön Dulai Sándorné Éva vezetésével a Szadai Varróka hímzőkörösei érkeztek hozzánk a Népi Mesterségek Pest Megyei Egyesületét képviselve. Munkatársaink a néprajzi gyűjteményben található hatvani, turai, boldogi, nagykökényesi fehér hímzéseket (lepedők, féllepedők, párnahuzatok, terítők, fejkendők), illetve hímzett feliratos falvédőket tárták a látogatók elé.
Munkácsy és Rippl kapcsolata - részlet Rippl-Rónai József emlékezéseiből
" Munkácsy Mihállyal elsősorban foglalkozni kell. Ő volt az, aki jelenléte, az érvényesülés legelőször igyekezett egyengetni. Lebeszélt a párisi művész-k látogatásáról és felajánlotta a maga műtermét, mert dolgaim nagyon tetszettek neki.
Előadás Rippl-Rónai Ödön gyűjteményéről
Horror és borzongás Babits Mihály műveiben
Tárlatvezetés művésztanárral
A részvételi regisztrációhoz kötött, 20 fő jelentkezését tudjuk elfogadni.
Regisztrálni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet
Belépődíjakkal és kedvezményekkel kapcsolatban a múzeum honlapján tájékozódni.
Enyészet / Szent András hava és kisfarsang utója – készülünk az adventre
Elődeink Szent Mihály (09.29.) és különösen Szent Demeter (10.26.) és Simon-Judás apostolok (10.28.) ünnepe után a gazdasági évet lezárták, készültek a télre és az adventre.
Egykori hónapneveink sokkalta beszédek és jelzésértékűbbek a ma használatos rómaineveknél (amelyek ráadásul névben „elcsúszásban” is vannak a hónapok tényleges sorrendjétől, pl. december = 10., holott az már a 12. hónap!). Az előző hónapot (okt.) egykor Magvető / Mindszent havának nevezték, jelölve az őszi vetés utolsó lehetőségét, illetve a Halottak/Ősök napjához kapcsolódó Mindenszentek ünnepét.
Halottak Napjára − Weöres Sándor zenei jellegű elmúlás-versei
Halottak napja (november 2.) eredetileg a katolikus egyház azon ünnepe, amikor az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert hívekért imádkoznak. Ma már azonban felekezetektől függetlenül az elhunytakról való megemlékezés napjává vált. Az emléknap kapcsán úgy gondoltuk az idén 110 éves születését ünneplő Weöres Sándor elmúláshoz köthető verseiből válogatunk egy csokorra valót, amelyet Benei Fédra kolléganőnk ismertet.
Weöres Sándor (1913-1989) legtöbb műve erkölcsi vonatkozással bír. A költő számos verse tartalmaz az elmúlással kapcsolatos gondolatokat, és ezen költemények minden esetben megközelíthetőek etikailag. Szinte mindegyik halállal kapcsolatos művében megmutatkozik az az alapgondolat, ami az életműben is tetten érhető: ez a világ nem az igazi hazánk, van egy másik létsík, amiben megtaláljuk a teljességet.
Weöres túlvilág elgondolása rendkívül összetett, egyszerre táplálkozik az európai és a távol-keleti hagyományokból. A témát itt ebben az írásban teljes mértékben nem lehet kibontani, épp ezért szemelvényeket mutatunk be ismert és kevésbé közismert zenei jellegű műveiből.
A költő sok esetben különleges dolgokat ismertetett meg az olvasókkal. A Három veréb hat szemmel című kötetében hívta fel a figyelmet a csodálatosan szép, megrázó erejű középkori haláltáncra, amely a következőképp kezdődik: „Elmegyek meghalni, mert az halál bizony”. Az ismeretlen szerző írásában végigveszi az összes világi és egyházi rangú embert, akik egyes szám első személyben mondják el magukról, kik ők, és mindannyian azzal végzik mondandójukat, hogy „elmegyek meghalni”. A halál szomorúsága mellett megjelenik az Örök Élet vigasza is, és a bölcs a jó halál kegyelmét és a bűnbocsánatot kéri:
„Elmegyek meghalni, azért kérlek téged, kegyelmes Krisztus, hogy irgalmazz énnekem, megbocsátván minden én bűneimet, mert meg kell halnom.
Elmegyek meghalni, kérvén én Uram Krisztust, hogy mindenek esedözzenek énérettem, és bocsánatot nyerjenek énnekem. Ezenképpen jól megyek meghalni.
Elmegyek az első halálra, hogy az én Uram Krisztus az másodhaláltúl megmentsen engemet. Ezenképpen jól megyek meghalni.
Elmegyek meghalni, remélvén az örökké megmaradandó életöt, kiért ez elmúlandó életöt megutálom. Ezenképpen jól megyek meghalni.
Ez verseket szerzette néminemű meghalandó bölcs, mert az halálnak gyakorta való meggondolatja igen megvoszon bűntől*, hogy az setét vermöt, azaz az rettenetes poklot, ő ne lenne látandó.”
Weöres Haláltánc című verse groteszk módon mutatja be az elmúlást. Itt is első szám első személyben beszélnek az elhunytak, de itt a testi létezés teljes mértékben le van csupaszítva, csak a csontvázak beszélnek. Joggal kérdezhetjük, hogy van-e ennek a műnek bölcseleti jellege? A középkori eredetű haláltánc műfajnak egy fontos, egyetemes üzenete van: „Emlékezz a halálra.” Az elmúlás tudata formálhatja, pozitív irányba terelheti a személyt, hiszen nem a világi javak megszerzése, felhalmozása válik fontossá, hanem maradandó értékeket, érdemeket próbál szerezni az, aki tisztában van saját elmúlásával. Ugyanakkor fontossá válik, hogy másokkal minőségi kapcsolatot ápoljon, hiszen a másik személy is múlandó. A középkori embernek mindennapos tapasztalás volt a halál, és úgy tartották, hogy a halál egyszer mindenkit felkér egy táncra, tartozzék bármilyen társadalmi osztályba az illető. Erre utalnak Hans Holbein (?-1543) német festő híres metszetei is.
Részlet Hans Holbein (?-1543) Haláltánc sorozatából: Az ügyvéd; A császárné; Az öregember (1526)
A haláltánc megnevezésében benne van, hogy tánc, és érdekes módon Weöres műveiben gondolati, illetve zenei ritmus érződik. Motívumok térnek vissza, és a visszatérő elem kiegészül egy újjal. Szintén zenei címet visel a Valse Triste, illetve a Boleró is.
A Valse Triste kifejezés jelentése: szomorú keringő. Itt is motívumok ismétlődnek, fokozván ezzel a szomorúságot. A vers első olvasatra negatív töltetű. Az értékszegény táj ábrázolása mögött ott húzódik minden, ami elmúlt: a nyár, a szüret, a vidám ének. (A magyar irodalomtól nem idegen az értéktelített és értékszegény táj ábrázolása, ami egyben a lelkiállapot kifejezése is, gondoljunk Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez című művére.)
Vincent Van Gogh (1853-1890): Őszi tájkép négy fával
(forrás: https://www.artst.org/autumn-paintings/)
Az öregség és az este párhuzamba állítása legismertebb példája Arany János: Toldi estéje. Weöres követi ezt az irodalmi hagyományt, de nála az egyes ember sorsa az általános emberi sorsot mutatja, hiszen többes számot használ: „Kuckóba bújnak a vének.”. Ugyanakkor az egyes embert is megszólítja: „Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték.” Weöres Sándor versében végig lüktető motívum a hűvös őszi este reménytelen lehangoltsága, és az emlékezés hiábavalósága. Pozitívabb hangulatú Weöres Boleró című műve. A Boleró felidézi bennünk Maurice Ravel (1875-1937) azonos című világhírű zeneművét, amelyben a vershez hasonlóan visszatérő elemek találhatóak. A Valse Triste vigasztalanságával szemben itt a megrázó egyetemes emberi sors mellett vigasztaló dolgok is megjelennek, amik nemcsak az egyes embernek szolgálnak vigaszul, hanem általánosságban is vigaszként értékelhetők, még akkor is, ha nagyon egyéniek:
„olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk”
A Boleró felidézi a haláltáncot. Egyfelől a vers ritmikája hozza ezt a képzetet, másfelől a meghalt lelkek csoportjának ábrázolása. A haláltánc jelleget enyhíti a kozmikusság megjelenítése és az, hogy a lelkek csoportja a menny abroncsain lépdel. Az egyetemesség érzését erősíti a zárósor: „ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.”
A sor több jelentésű végkicsengést ad, hiszen a „végre” jelenthet egy pozitívumot: mindannyian itt vagyunk, senki nem hiányzik, de jelentheti azt is, hogy végtére is ez az egyetemes sors, mindannyian elmegyünk. A Boleró végkicsengése, ellentétben a Valse Triste-tel, megnyugtató, még akkor is, ha fájdalmat idéz fel.
Michael Wolgemut (1434 – 1519): Danse macabre (Haláltánc) 1493, forrás: wikipédia
Az itt bemutatott zeneiséget tükröző halotti versekben közös, hogy valamiképpen az irodalmi és más művészeti hagyományokból táplálkoznak. Meditatívak, bölcseleti jellegűek, segítenek feloldani a haláltól való szorongást, sőt, adott esetben vigaszt is nyújthatnak. A költőnek ezeken kívül több, az elmúlással kapcsolatos írása is van, legközismertebbek A Teljesség felé, illetve a Harmadik szimfónia. A zeneiség kapcsán lehetne még beszélni a Harmadik szimfónia című költeményről, ami talán a költő legnagyobb halotti verse, és amiben legegzaktabban mutatkozik meg a túlvilági lét teljességébe vetett hite, szemben az evilági lét töredékességével. Mivel a költemény rendkívül összetett mind gondolatilag, mind a hagyomány szempontjából, ismertetésére e vizsgálódás keretei között sajnos nincs mód.
A zenei jellegű szemelvényekből kitűnik, hogy a költő nem tartja vigasztalannak az egyetemes sorsot, hiszen a halálra való tudatos felkészülés és a túlvilági lét szem előtt való tartása mindenképpen megbékélést és vigaszt nyújt. Mint Weöres Sándor műveiből is kitűnik, az elmúlás kapcsán természetes érzés a fájdalom és a szomorúság, de ha tudatosan készülünk rá, az mindenképpen enyhíti a negatív érzéseket, és ha veszteségünk van, akkor is hatalmas vigasz a túlvilági létben való hit, hiszen eljuthatunk a teljességig, vagy más szóval a Legfőbb Létezőig.
Benei Fédra
Forrás:
Domokos Mátyás: Magyar Orpheus. Szépirodalmi, Budapest, 1990.
Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor. Kossuth Kiadó, Budapest, 2013.
Weöres Sándor: Első szimfónia. Forrás: https://blog.poet.hu/Marie_Marel/weores-sandor:-elso-szimfonia
Weöres Sándor: Valse Triste. Forrás: https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/LATOR/lator00172/lator00175/lator00175.html
Weöres Sándor: Boleró. Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-het-verse-weores-sandor-bolero
Weöres Sándor: Haláltánc. Forrás: https://wsc.blogger.hu/2013/09/18/weores-sandor-halaltanc
Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel. Helikon, Budapest, 2010.
143 éve született Hatvany Lajos
1880. október 26-án született Hatvany Lajos, Kossuth-díjas író, kritikus, irodalomtörténész, az MTA tagja; "az utolsó mecénás".
A báró hatvani Hatvany-Deutsch család sarja. Gazdag gyártulajdonos családban nőtt fel, ahol szerették és támogatták a magyar kultúrát
Rippl-Rónai Hatvanban
2023. december 23-ig látogatható a Hatvany Lajos Múzeumban a Rippl-Rónai Hatvanban című időszaki kiállítás, amely a századfordulós magyar művészettörténet egyik legeredetibb és legnagyobb hatású alkotójának életművét mutatja be. A tárlatra 80 kép, valamint 10 iparművészeti alkotás és személyes tárgy érkezett hozzánk a kaposvári Rippl-Rónai Vármegyei Hatáskörű Városi Múzeumból.
Rippl-Rónai József (1861-1927) pályája elején Franciaországban Munkácsy Mihály műhelyében dolgozott, majd mestere realista szemléletétől elfordulva, a korabeli francia tendenciákból inspirálódva saját útját kezdte járni. Barátságba került a Nabis festőcsoport tagjaival, hatásukra az iparművészetben is kipróbálta magát. Megismerkedett a posztimpresszionizmus nagyjaival - Paul Gauguin dicséri képeit, Toulouse-Lautrec tanítja litografálni, Paul Cezanne vitt új színt festészetébe.
1902-ben tér vissza szülővárosába, Kaposvárra, s pár évvel később enteriőr képeivel sikerül megnyernie magának a magyar polgári közönséget. Az intim életből merített témák, a kisvárosi csendes midennapok, a szépen berendezett polgári otthon jelenetei hozzák el számára a szakmai és anyagi sikert. Ezt követően vásárolja meg a város szélén álló Róma-villát, amely egészen 1927-es haláláig a képzőművészeti élet egyik jelentős központjaként működik. Rippl-Rónai párizsi tapasztalásaira, művészi élményeire sokan voltak kíváncsiak. Vendégeskedtek nála a Nyugat óriásai, s az akkor induló fiatal művésznemzedék tagjai is. Ezért is nevezik sokszor a modern magyar művészet atyjának, hiszen hazatérte után, a Párizsban egyre inkább teret nyerő, új művészeti tendenciák „meghonosításában” nagy szerepet vállalt.
A Róma-villa parkja, természeti környezete új témák felé terelte Rippl-Rónait. Az enteriőr képek zárt világa kitágult, egyre inkább a tájképek, a szabadban játszódó életképek kezdik el foglalkoztatni, s a színek is egyre elevenebbé, hangsúlyosabbá válnak művészetében. Ekkor készített műveit ő maga „kukoricás képeknek” nevezte. Új festésmódja egészen sajátos keveréke volt a kor francia áramlatainak. Felfedezhetjük benne a posztimpresszionisták pointillizmusát, a Nabik dekorativitását és a fauvok expresszív színkezelését egyaránt. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy bár ma már elsősorban ezekről a képeiről ismert, saját idejükben ezek a művek Magyarországon nem igazán találtak közönségre.
Annál nagyobb népszerűségnek örvendtek portré ábrázolásai. Kivételes karakterformáló képességgel rendelkezett, s gyakran kapott felkérést családtagok, barátok, ismerősök arcképének elkészítésére. Leghíresebb portréi azonban nem megrendelésre készültek, hanem saját belső indíttatásból. A húszas években kezdett bele a magyar kultúra arcképcsarnokának megalkotásába. Ernst Lajosnak írt levelében így fogalmaz: „Le akarom festeni mindazokat, akik ezt a viszontagságos kis maradék országunkat naggyá, kultúrájában elismertté teszik”. Babits Mihályról, Móricz Zsigmondról vagy Karinthy Frigyesről készített portréit mai napig megtalálhatjuk bármelyik irodalom tankönyv lapjain.
A kiállításon látható alkotások lehetővé teszik a festő pályájának átfogó bemutatását. Minden korszakból találkozhatunk művekkel, így hiteles képet kaphatunk arról, hogy a Franciaországban Munkácsy mellett inasoskodó fiatalember később hogyan vált a századfordulós modern magyar művészet úttörő alakjává. A tárlat kronológiai sorrendet követve kíséri végig a festő kalandjait, művészi útkeresését, életének főbb helyszíneit és alakjait. Bízunk benne, hogy minél többen lesznek kíváncsiak e korszakos jelentőségű életműre.
A tárlat kurátora: Simon Kornélia, a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum művészettörténész-muzeológus
A fényképeket készítette: Ocsovai Zoltán
Tóth Gréta
művészettörténész-muzeológus