A 10-es honvédek harcai a Magyaros-tetőért

magyarosi géppuskaállás

A Nagy Háborúban résztvevő, Hatvannak és környékének katonakorú férfilakossága az egri Császári- és királyi 60. gyalogezredbe, illetve a kassai honvéd katonai kerülethez tartozó miskolci 10-es honvéd gyalogezredbe vonult be. A miskolci 10. magyar honvéd gyalogezred hadkiegészítési körzete Borsod, Heves és Zemplén megye volt.

A miskolci 10-esek, köztük a hatvaniak is, a háború (Az Osztrák -Magyar Monarchia és a vele szemben álló országok) minden frontján harcoltak. Az 1916 augusztusában a románok által megnyitott erdélyi fronton a német és az osztrák-magyar csapatoknak októberre sikerült a Keleti-Kárpátok magas hegyvonulatainak előterébe, majd a csúcsokra visszaszorítaniuk az addigra demoralizálódott román csapatokat. Őket pihent csapatok váltották fel, akik folyamatosan az orosz nyomást tartották az 1. osztrák-magyar hadsereg, akkor már kimerült és jelentős veszteségeket elszenved, hadosztályait. A tét nagy volt, mivel ha az oroszoknak sikerül áttörniük az osztrák-magyar állásokat, akkor bejutnak a Csíki-medencébe és a - már román földön előrenyomuló - 9. hadsereg oldalába kerülhetnek.1916. december 23-án a kárpáti védvonal egyik stratégiai pontjáról, a Magyarosi hegyterületről, az oroszoknak sikerült leszorítaniuk az akkor már két hónapja harcoló osztrák-magyar egységeket. A hónapok óta dúló kárpáti csata vesztésre állt. A másnapi ellentámadást az oroszok visszaverték. Január negyedikén, a német csapatok segítségével ismét megpróbálták az oroszokat kivetni állásaikból, de a roham sikertelen volt. A helyzet megoldása a sokat tapasztalt, az itáliai hegyi harcokban jártas, Bánlaky (Breit) József altábornagyra várt, aki a következő feltételekkel vállalja a Magyarosi hegyterület visszafoglalását.Ragaszkodott hozzá, hogy a rendelkezésre bocsátott tüzérség, a magyar és német zászlóaljak mellett az akkoriban a Gyimesi-szorostól északra harcoló 10. honvéd gyalogezred rohamezreddé legyen kiképezve és vegyen részt a Magyaros - tető visszafoglalásában. A 10-esek ezekben a hónapokban a 39-es honvéd hadosztály kötelékében harcoltak a gyimes-völgyi Hidegség feletti Hosszú-havason húzódó 18 km-es védvonalon. Velük szemben álltak a románokat felváltó oroszok. Mindez zord, téli körülmények között történt, 1200-1500 méteres magaslatokon.

1917. február elején, Sáfrán Géza alezredes, a 10. honvédezred ezredparancsnoka megkapta a parancsot a Magyaros-tető visszafoglalására. Az ezredet visszavonták Csíkzsögödre, majd háromnapos pihenőt később egy német kiképző irányításával elkezdődött az ezred rohamezreddé kiképzése. Ennek keretében kezdték meg a már általuk is használt kézigránátok, lángszórók, gránátvetők, aknavetők kezelésének tanulását. A kiképzést képzések a magyarosi hegycsoporton lévő orosz állások légifelvételei alapján elkészített makettek. Ezt a harceljárást a nyugati fronton németek, majd később a franciák alkalmazták az állóháború során megerősített védvonalak áttörésére, az előbbiekben felsorolt ​​​​nagy fegyverek kombinált tűzerrel használhatók.Nevezhetjük elit alakultnak is az ilyen kiképzésen átesett és sikerrel bevetett egységeket.

Az egy hónapig tartó rohamkiképzést követően 1917. március 6-án foglalták el állásaikat a miskolci 10-esek között. Március 8-án reggel 8-kor kezdődött az orosz állások, ütegek, géppuskák és aknavetők belövése, majd a rombolótűz, amit követett a pergőtűz. A több óráig tartó módszeres tüzelés 10 óra után az ellenséges vonalak mögött területére irányult. Indulhattak a rohamszázadok. A pusztító, módszeres tüzérségi tűz óriási veszteséget az orosz állásokban. Ezért a rohamszázadok szórványos ellenállásba ütköztek, és miután azokat felszámolták, üldözőbe vették a megtizedelt ellenséget. A 10. gyalogezred zöme a Magyaros-tetőt foglalta el. Ide az ezred három zászlóalja jutott, tartalékban a 11/2-es honvéd zászlóaljjal és a német 373/1 zászlóaljával.A hegycsoport többi vonulatán is ott voltak a 10-es rohamszázadai, német és osztrák-magyar közös zászlóaljakkal együtt. Magyar részről - elsősorban a pontos tüzérségi előkészítésnek és a 10-es rohamszázadnak a szakszerű harceljárásának - csekély volt, ami számszerűsítve 45 hősi halt és 210 sebesültet jelent. Orosz részről 405 halott volt és több, mint 900 fő esett fogságba.

Mogyorósi hegycsopot Névtelen kúpja

 

A nap hátralevő része nyugalomban telt el. Másnap az oroszok öt zászlóaljjal támadtak, sikertelenül. Március 23-án majd 27-én ismét erős orosz támadásokat kellett visszaverni, nem kis veszteségek árán. Utána az oroszok feladták a Magyarosi hegycsoport visszaadásának tervét.

Az úz-völgyi honvédtemetőben újjáépített első világháborús emlékmű őrzi a csatában elesett honvédek emlékét.

Az emlékműn az alábbi felirat található:

„Az Úz-völgyi és a magyarosi harcok megdicsőült hőseinek emlékére állította a m. kir. 10 honvéd gyalogezred 1917. nov. 1-én.”

emlékmű

Kökény Ferenc

történész

A fotók: Németh Györgyi : A 10-es honvédek és a „10-es honvéd” 1917–18-ban Miskolc 1985