Kosztolányi Dezső (1885-1936), a Nyugat egyik meghatározó írója pályája kezdetétől foglalkozott az elmúlás témakörével. Ehhez kapcsolódóan írásaiban gyakran megjelenik a kísérteties és a boszorkányos, sokszor a félelmetessel társulva.
Ez a tematika főleg a prózájában van jelen. Bár kevésbé közismert, a líráját is átszövik ezek az elemek. Ha az életművet áttekintjük, láthatjuk, hogy a korai versekben más tematikával és más költői eszközökkel jelennek meg a kísértetekhez és a boszorkányoshoz kötődő gondolatok. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül tekintjük át az életművet, kiemelve a téma egyes darabjait.
Kosztolányi korától nem volt idegen a hátborzongatóról való beszéd az irodalomban. A külföldi irányzatok, főleg a romantika és a szecesszió nagy számban vonultat fel kísérteties elemeket. Kosztolányinak több külföldi író is kortársa volt, sokaktól fordított is, így pl. Edgar Allan Poe-tól (1809-1849), aki ugyan korábban élt, mint Kosztolányi, de megkerülhetetlenné vált az 1920-as évekre. Kosztolányi magyar kortársai közül közismert Krúdy Gyula (1878-1933), aki szintén ismert volt arról, hogy más gondolatkörbe ágyazva, de szívesen foglalkozott a babonasággal, a misztikummal (lásd Álmoskönyv).
Kosztolányi Dezső lírájában a boszorkányokról, kísértetekről szóló gondolatok érdekes módon általában, bár nem minden esetben az intimitásban jelennek meg. Ez lehet a kisgyermek félelme, valaki elhunytra való gondolás, álom, vagy akár szerelmessel való párbeszéd is felidézheti a félelmetes gondolatokat.
Az 1905-ben keletkezett A gyászmenet jő című vers egy elhunyt temetési menetét szemlélve az általános emberi sorsot tárja elénk, vezeklésre, elmélkedésre intve. A csontváz parancsol, felidézve a középkori haláltáncokat:
„Le, térdre, férgek, - mert jön az Enyészet,
ott leng elől győzelmi lobogója,
egy síri csontfő váza int le róla,
s őnéki harsonáz gyászos zenétek.
Ott jön virágos diadalszekéren
az elmulás cézárja vad-kevélyen.
Nehéz fogatján pöffeszkedve pompáz,
s rátok vigyorg a tömpe orru csontváz.”
A holtak vonatja szonett is hasonló gondolatkört tartalmaz: a rónán áthaladó kísérteties vonat egyszer csak megáll mindenki háza előtt.
„Láttátok-e már a holtak vonatját?
Az éji rónán nesztelen suhan,
vas-házait halállovak vonatják,
lámpáiban lidérctűz ég busan.”
A korra jellemző módon a költő a halált több helyen együtt említi a szerelemmel. A fekete asszony ciklusban végig nyomon követhető egy lidérces, halállal végződő szerelem. A Víziókban az asszonyok simogató kísértetekként jelennek meg, hidegségük ellentétben áll a költő forró könnyeivel:
„Hideg kezükkel simogatnak
e holt-fehér, nagy asszonyok,
néznek reám nyugodt szemekkel
s forró szemembe könny csorog.”
Aubrey Beardsley: Izolda. Forrás: https://www.wikiart.org/en/aubrey-beardsley/isolde
A ciklus további darabjaiban megszólított fekete asszony a költő múzsája ugyan, de kiegyensúlyozott, boldog szerelemről szó sincs, inkább egy betegséggel, a közelgő halál előérzetével kapcsolatról szól a ciklus. Maga a tematika és ábrázolásmód is a szecesszióhoz köthető, mivel a lidérces szerelem és a halál összefüggése kedvelt témája a szecessziónak.
„Te vagy az éjjel és az örvény,
a kárhozat és a mennyország,
mostan lesujtasz, porba lökvén,
majd felemelsz újból tehozzád.
Költészetem izzik terajtad
pokoli pompámban, setéten,
rubinpiros, parázsos ajkad,
mivel iszod éjjente vérem”
Az Utolsó versekben egyértelműen összefonódik a halál és a szerelem gondolatköre:
„Halott asszony az én szerelmem,
aki nem érez és nem él,
s meredt, fehér, szederjes arcán
lebeg a hosszú szemfedél.
Magas, sötétlő sírban alszik,
s azt sem tudom, hogy merre, hol,
éjjente, érzem, sírja terhét
feldobja és hűs könnye foly.
Ekkor kitárja gyenge karját,
vár, hí, mint a szerelmesek,
de akkor lesz menyasszonyom csak,
ha majd én is halott leszek.”
A hazajáró lelkekről szóló gondolatok többször megjelennek a lírai művekben. Egy csodálatosan szép, impresszionista-szecessziós korai vers a Chanson, amely egy tavaszi álmot ír le, ami már emlékké halványodott ugyan, de mégis, tavasszal újraéli a költő. Ebben a műben is megjelenik az intimitás, de ez nem fájó, hanem szelíd emlékezéssel jár együtt:
„De halk tavaszéjen
újra általélem,
ha az ezüst holdgömb
bújdosik az égen.
Rezgő párafény közt
gyakran látni véllek:
hársvirágos sírból
hazajáró lélek!...”
Az emlékezés legközismertebb darabjai A szegény kisgyermek panaszai kötetben találhatóak. A kíséretiestől való félelem és a gyermeki szorongás gyakran együtt járnak, még akkor is, ha teljesen evilági dolgokat ábrázol Kosztolányi.
A bácskai köznép elfajult mulatsága természetesen félelemmel tölti el a kisgyermeket, akinek képzeletében az erős zajok és a tivornya lidérces gondolatokat ébreszt:
„Most reszketek. Azt mondják, hogy mulatnak.
Sipít a síp, csörömpöl minden ablak,
boros az asztal, véresek a kések,
az ördög is fölpántlikázva lumpol,
festett leányok lesnek a zsalukból,
s én meghalok, ha egyszer odanézek.”
A kisgyermeket természetes, hogy óvják a későbbi veszedelmektől, például az utcalányoktól, akik boszorkányként jelennek meg a kisfiú számára:
„A rosszleány mind arra künn tanyáz,
hol sáros utcán szélbe leng a gáz.
Úgy látom őket. Szájuk fázva reszket.
Hideg testük, akár a szín-ezüst.
Előttük lángol egy förtelmes üst,
s kígyóvért isznak és békákat esznek.”
Természetes, hogy gyermekkorban a család óvó, védő légkört jelent a kisgyermek számára. A későbbiekben az intimitás a szerelemben jelenik meg, de itt is gyakran felidéződik a halál, és az elmúlt, előző szerelmek visszajárnak kísérteni. Az őszi koncert kötetben az egész környezet megszólal, búcsúzik a nyártól és az élettől. A költemény házaspárja egy vasúti váróban beszélget, miközben a nő köt, ami a férjben lidérces emlékeket ébreszt, és a párbeszédnek ez kiemelt része lesz:
„Makrancos munka, hogy gyűrűs kezed
az ördögi cérnák között motoz.
Bukfencező csel, kínai kötés
és távoli és titkos és gonosz.
[…]
Mondd, mért beszélsz mindíg feketeségről,
mért látod szőke fürtöm feketén,
Most sír vagyok én és halotti urna -
mondd, kit temetsz belém?”
[…]
A férfi szól:
És most megint elémbe jő -
egy pillanatra - régi minden,
hervadtan és halotti ingben
kopog-kopog az ősz, meg ő.”
Az őszi éjszakák kísértetiessége, magányossága mutatkozik meg az Ó, rémséges őszi éjszakák című költeményben:
„Ó a rémséges őszi éjszakák!
Mikor fagyosan fojt a sűrü köd,
s távol boszorkányégetők gyanánt
kuksolnak a vén gesztenyesütők.
Ó temetős, magányos őszi éjek!
A fázó lélek önmagába réved,
s a lámpa kétes, kancsal lángja bolyg,
mint őszutói, sápadt, lomha hold.
Minden helyütt csak éj, kisértetek,
örök homály, nem ismert, szörnyü tenger,
miben az ember sírva hentereg
vérző szemekkel, megkötött kezekkel.”
Kosztolányia Mágia című verseskötetében jelent meg Ó rémséges, őszi éjszakák verse.
Forrás: https://moly.hu/konyvek/kosztolanyi-dezso-magia
Az egész vers hangulata lidérces, hiszen még a hagyományosan kellemes gyermekkori emlékeket felidéző gesztenyesütők is félelmetesek. A magány és a nyirkos, ködös idő temetői hangulatot idéz föl. A lámpa sem normálisan világít, hanem mintha lidércfény lenne.
Kosztolányi több versében a mulatság és a kísérteties gyakran összefügg. Nincs ez másképp a Boszorkányos este című műben sem, ahol a költő maga is kísértetként ábrázolja magát:
„Hadd fussak, átkozott kísértet.
Boszorkányok közt nyögve, sírva,
seprűlovon vágok az éjnek.
Ma este megbotlok az útban,
s a hűvös, vékony, őszi holdfény
szétázott kalapomra csurran.”
A korai versekkel ellentétben az életmű későbbi darabjai már a személyes és kollektív tragédiákat is tartalmazzák. Míg a korai művek az általánosságokról is szóltak, a későbbiekben inkább a személyes, családját, hazáját érintő gondolatokat jeleníti meg a költő.
A Csáth Gézának szóló vers egyaránt utal a személyes és a mindenkit érintő tragédiára. Utóbbiban a költő, szabadkai születésű lévén, többszörösen érintve volt. Az 1920-ban íródott vers bemutatja az első világháborút követő nemzeti tragédiát és a családjában végbement történést: a költő unokatestvére, Csáth Géza (1887-1919) sajnálatos módon kiterjesztett öngyilkosságot követett el. Maga a mű neki szól, egyben halottidézés is, ami ha más módon is, de a korban nagyon elterjedt volt.
„Mert nem feledtelek. A fülledt estbe úszó,
ablakból fölsíró, homályos hegedűszó
eszembe hoz.
Így látlak mindig én, édes, fiatal orvos,
fehér köpenyben, a kavicsos és porondos
kertudvaron.
De jőjj akárhogy is. Vérrel, sárral, te lélek,
férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek,
eltagadom.
Szemedbe bámulok és csellel kényszerítem
kezedbe a kezem és a szivedre szívem,
ha nem merem.”
A költő családtagjait talán legszebben a Lám, ma újólag az mély szakadékaiban jártam… kezdetű művében idézi meg. Szívszorító módon a nagymamája, majd nagyapja jelenik meg először a költőnek. A nagymama alakja köré a dús nyarak, a nagypapa köré pedig a történelem fonódik. A nagypapa történetmesélő, a szabadságharc utáni időket és személyes történetét mondja el újra az immáron felnőtt költőnek, aki nemcsak saját, hanem a nagyszülő fájdalmát is érzi, és kérdezi a halottait:
„Ijedve tekintek
szerte a pesti szobán. Kinyiló szemeimbe lidércek
népe tusáz, amilyent nem lát az aludva-szorongó.
Látom alakjaimat, kik a végtelen éjbe bolyongva
feltünedeztek a múlt raktárán, s onnan a mélyből
lesve figyelnek rám. Mit akartok a bús pihetőtől?”
Érdekes, hogy míg a korai korszakban a kísértetek általában a szerelemhez kapcsolódnak, a gondolatkör a későbbiekben a családhoz, családtagokhoz köthetően mutatkozik meg. Krúdyval ellentétben Kosztolányinál nem a néphagyomány kísértetei, boszorkányai jelennek meg, hanem ezek a lények mintegy a költő saját teremtményei, gyakran szorosan hozzá köthetőek. A kísérteties megjelenítése gyakran személyes élményekből táplálkozik, és érdekes módon sokszor nem a vidéki, hanem a városi lét hozza elő a lidérces képeket. A prózában is megmutatkozik ez, a Boszorkányos estékben több vetülete is ábrázolódik a boszorkányokról való gondolkodásnak. Van, hogy a paraszti szolgáló ijedtében gyilkol, mert azt hiszi a pincében járó élő személyről, hogy boszorkány, ugyanakkor ebben a prózai ciklusban is megjelenik a tivornyázó felnőttek miatt megrémülő kisgyerek.
Kosztolányinál érdekes módon nem, vagy csak nagyon ritkán jelenik meg a személyes babona, ami a korabeli közgondolkodás jellemzője volt. Ennek okát több mindenben lehet keresni: művelt családból származott, viszonylag kevés olyan személlyel érintkezett, akik babonásak lehetettek, és fiatalon nagyvárosba került, valamint ő maga is magasan iskolázott volt. Természetes érdeklődése mindenesetre volt, hiszen olyan műveket is fordított, amelyekben megjelenik a kísérteties. Ezen írók (Pl. Baudlaire, Poe) egyértelműen hatottak a költészetére, főleg a korai lírájára.
A magyar irodalomban Kosztolányi korában többen fogalmaztak meg a kísértetiessel, illetve lidérces szerelemmel kapcsolatos gondolatokat, így pl. Babits Mihály (1883-1941) és Ady Endre (1877-1919). Természetes, hogy a hazai írókra is hatást gyakorolhattak a gótikus regények, amelyek egyik alapmotívuma a kísértetiessel való foglalkozás volt. A magyar irodalomban főleg a romantikára volt jellemző a kíséretetek megjelenítése, olyannyira, hogy még Jókai Mór (1825-1904) egyes elbeszéléseiben is megjelenik a gondolatkör.
Láthatjuk tehát, hogy Kosztolányi Dezső költészetében többféle módon jelenik meg a kísérteties, lidérces, boszorkányokkal kapcsolatos ábrázolás. Természetesen érdemes volna ilyen szempontból a prózáját is elemezni, hiszen ott is sokfelé ágazik ez a téma. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a prózai életmű mellett a lírairól sem, hiszen a fent említett verseknél jóval több olvasható ebben a témában, főleg a korai korszakból. Azért is érdemes ezen verseket olvasni, mert a magyar irodalomban viszonylag ritkán fordulnak elő szecessziós stílusú versek, viszont ezen darabokban a gondolatiságban és gyakran a nyelvi megfogalmazásban is kimutatható ezen irányzat. Kosztolányi lírája sok esetben ötvöz különböző stílusjegyeket, és életművét végigolvasva elámulhatunk nyelvi gazdagságán és a különböző formák és stílusok alkalmazásán. A nyelvi és stiláris eszközök nála is még átélhetőbbé, elképzelhetőbbé teszik a szöveget, ezért is érdemes - az évfordulótól függetlenül - Kosztolányi Dezsőtől olvasni.
Benei Fédra
Források:
Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei. Link: https://mek.oszk.hu/00700/00753/html/index.htm
Kosztolányi Dezső összes versei. Osiris Kiadó, Budapest, 2019
Kosztolányi Dezső: Boszorkányos esték. Link: https://mek.oszk.hu/07100/07135/07135.htm
Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete. Osiris Kiadó, Budapest, 2017.
Lengyel András: Játék és valóság közt. Tiszatáj, Szeged, 2000.
Szegedy -Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső. Kalligram, Pozsony, 2010.