A 18. század vége – 19. század eleje jelentős változást hozott a közgondolkodásban világszerte és hazánkban is. A felvilágosodás időszaka felülvizsgálta a régebbi eszméket, és újabbakat adott a világnak. Az új elgondolások az élet minden területén változást hoztak, nem volt ez másképp a gyermeknevelés kapcsán sem. A gyermekekhez való viszonyulás változása már a 15-16. században élt humanista, Rotterdami Erasmus munkájában is megfigyelhető. A felvilágosodás korában pedig nemcsak az eszmék változtak, hanem az életkörülmények is.

A higiéniai viszonyok javulása, a védőoltások feltalálása, a gyermekekre való jobb odafigyelés miatt visszaszorult az addig iszonyatos mértékű csecsemő- és gyermekhalandóság, megnövekedett a várható élettartam. A gyermekekhez való hozzáállás is megváltozott: nem az eleve való bűnösségen és a gyermek megtörésén volt a hangsúly, nem néztek rá úgy, mint kis felnőttre, hanem mint gondoskodásra szoruló, jó nevelés esetén a társadalom hasznos tagjává váló utódra tekintettek. A törvények elősegítették az iskoláztatást, tágabb néprétegek tanulhattak. A főúri, arisztokrata rétegben nevelők, magántanárok, jó esetben maguk a szülők tanították, nevelték a gyermekeket. Sokáig szokásban maradt, hogy a leánygyermekeket zárdában nevelték.

Than Mór (1828-1899): Családi kép. Forrás: https://mng.hu/mutargyak/54500/

A gyermeknevelési módszerek gyakran megmutatkoznak a szépirodalomban, nemegyszer kritikai hangvétellel. Nincs ez másképp Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán című regényében sem. Jókai regénye 1854-55-ben látott napvilágot. A szabadságharc után íródott, de maga a cselekmény a reformkorban játszódik. Az író alapgondolata a következő:

„Egy alapeszme keresztülvitelével kívántam megküzdeni:

„Nemes irányú nevelés mint adhat oly lelki önállóságot gazdag ifjúnak, hogy ha véletlenül egyszerre mindenét elvesztené, mégis fenntarthassa magát azon magason, melyen azelőtt állt?”

„Hogy akinél ész, jellem és jó szív szövetkezett, arra nézve nincsen bukás az életben, mert ha egy pályáról elűzetett, másikon siethet feltett célja felé.”

Ha a Kárpáthy Zoltán regény nevelési elveit, attitűdjeit vizsgáljuk, figyelembe kell venni a korabeli áramlatokat, de a megértés megkönnyítéséhez mindenképp célszerű a mai besorolásokat is alapul venni. A regény több szereplőjét gyermekkortól kora felnőttkorig mutatja be az író, gyakran a felnőtt környezettel, nevelési elvekkel együtt. Van olyan hozzáállás, amit maga Jókai is helyesel, és van, amivel szemben kemény kritikát fogalmaz meg, bemutatva a helytelen nevelés szomorú következményeit.

A korszakban több nevelési áramlat volt jelen, ezekből csak a regény szempontjából fontosak kerülnek említésre. Napjaink nevelési attitűd besorolásaiból a közérthetőség kedvéért a leggyakrabban használatos kategóriákat vesszük figyelembe. Ezek a következők: hideg megengedő, hideg korlátozó, meleg korlátozó, meleg megengedő.

Ha az egyes szereplőket vizsgáljuk, láthatjuk, hogy minden gyermeket másképp nevelnek a szülők vagy éppen a gyámok. A különböző nevelési felfogásokat Jókai bírálja, mégpedig úgy, hogy szembetűnően megmutatja az akár tragikus következményeket is.

A címszereplő Kárpáthy Zoltán neveltetése az egész regény kulcsa. Gyámszülei olyan környezetben és olyan eszmék mentén nevelik, amelyeket részben napjainkban is ajánlani tudnánk. Az író, amit hangsúlyoz, hogy a szülők következetesek, nem tesznek különbséget nevelt és saját gyermek között. Jókai korában természetes volt, hogy az anya úgymond kényezteti a gyermekeket, az apa pedig szigorú velük. Rudolf, noha szigorú, nem viszi túlzásba, Flóra sem rontja el a gyermekeiket, sem Zoltánt. Ha a Szentirmay családnál megmutatkozó nevelési eszméket nézzük, a kor filozófiai áramlatai közül Jean Jacques Rousseau (1712-1778) és Immanuel Kant (1724-1804) filozófusok hatásai fedezhetőek fel. Rousseau a természetközeli nevelést ajánlja. Zoltán szép természeti környezetben, szerető családban nevelkedik, hagyják kibontakozni tehetségét. Kora gyerekkora óta védelmezi a kisebbeket. Kant hatása viszont abban fedezhető fel, hogy mindenekelőtt erkölcsi kötelességteljesítésre nevelik Zoltánt, aminek kulcsszerepe lesz a történet folyamán. A kantiánus nevelés a testi igények visszaszorítását is szorgalmazza, amire az árvíz éjszakáján és különböző helyzetekben szükség is lesz. Ez a képesség Zoltán erkölcseit is megmutatja, hiszen az árvízkor a zekéjét ráadja egy idős asszonyra, és ő maga legyőzi a fázást és a félelmet.

Zoltán magas rendű erkölcsisége a per során is megmutatkozik, hiszen védve édesanyja és gyámja becsületét, a Szentirmay család nyugalmát, inkább hagyja elveszni teljes vagyonát, még azon az áron is, hogy hazafias vállalkozásokban vagyon nélkül nem tud részt venni. Tökéletesen tisztában van azzal is, hogy birtokát, amelyen mintaszerű gazdálkodás és népnevelés folyik, az új birtokos le fogja zülleszteni parlagi szintre, a nyomorba.

Ha a modern elgondolásokat nézzük, ha nem is egyértelműen, Zoltánt Szentirmay Rudolf meleg megengedő elv alapján neveli. A meleg korlátozó nevelési elv esetleges jelenléte akkor válik indokolttá, amikor Rudolfot perbe idézik, és muszáj lesz megválnia Zoltántól, ami nagy fájdalmat okoz mindkettejüknek, ráadásul utóbbi számára sokáig nem tisztázott az oka se. Noha Rudolf részéről az egész regényben jelen van egyfajta szigorúság, amit inkább következetességnek lehet mondani, teret ad az érzelmeknek és segít kifejleszteni Zoltán tehetségét. Ezt főleg példaadással viszi végbe, ugyanakkor külföldre utazik gyámfiával, és tanulmányaira is gondosan ügyel. Noha Zoltánnak van nevelője, Szentirmay gróf maga neveli. Flóra sem bízza teljesen másra a gyermekeket, leányát sem, ennek már Kőcserepyék mulatságán tanújelét adja.

Zoltán nevelődésének másik színhelye Tarnaváry Septemvir ügyvéd úr háza. Tarnaváry családi légköre szöges ellentéte annak, amiben Zoltán eddig élt. Zoltánnal jól bánnak ugyan, de amikor belép ebbe a házba, két irtózatos veszekedés fogadja. Tarnaváryék nevelőkkel neveltetik a gyermekeket, a lakáson belül is elszigetelődnek tőlük. Tarnaváry nevelési stílusa hideg megengedő: tökéletesen nem érdekli mit csinálnak, milyen kalamajkába keverednek a gyermekei, úgy van vele, hogy ő sem kapott különösebben gondoskodó nevelést, mégis ember lett belőle:

„Szedtevette kölykei! – szokta mondani a méltóságos úr, mikor valaki e hanyagságát megemlíté. – Hát az-e az én dolgom, hogy az ő lélegzetöket lessem? Hadd üssék-verjék magukat, annál jobban nőnek. Ha én egész nap egyebet sem teszek, mint nekik tartok prédikációt, mégsem lesz egyik is jobb. Mind rossz a gyermek, én is az voltam. Ha vigyáznak rá, csak képmutatásra tanítják. Engemet is eleget ütöttek, hánytak, mikor gyermek voltam; fejemet beverték, penicilust vágtak a pofámba; most is itt a helye; ló ledobott, csónak felfordult velem, kezem, lábam törött, tízesztendős koromban elszöktem az apámtól, mert meg akart verni, s hat hétig voltam inkognitó disznópásztor, mégis itt vagyok, s főispán lett belőlem! Ők se legyenek különbek az atyjoknál.”

Jókai nem tartja helyesnek ezt a nevelési stílust, különösen lányok esetében nem, hiszen, mint az író mondja:

„Ez a filozófiai nézet biz ott néha-néha alkalmazható férfigyermekeknél, de a méltóságos úrnak leányai is voltak, s leányokra nézve vannak azután még veszedelmesebb bukások a lóról leesésnél és szomorúbb bélyegek, mint amit a tollkés vág az arcon.”

Tarnaváry érdekes személyiség: a gyermekeit hagyja kényük-kedvük szerint azt csinálni, amit akarnak, a jurátusokkal (joggyakornokokkal) viszont nagyon szigorúan bánik. Érdekes módon ez elősegíti a fejlődésüket, és Tarnaváry nagyra becsüli az egyenes jellemeket, a becsületes embereket, ezért is bízza rá Kovácsra a pert.

Részlet a Kárpátyhy Zoltán képregény adaptációjából. Készítette: Kiss Ferenc és Fazekas Attila.

Forrás: https://www.scribd.com/doc/152629237/Karpathy-Zoltan-Jokai-Mor-Kiss-Ferenc-Fazekas-Attila

 

A regény mellékszereplői közt tragikus sors jut Kőcserepy Vilmának, aki szülei áldozata lesz, és aki belehal a szeretetlen nevelésbe és a szerelembe. Vilmát szülei jobb érzésük ellenére hideg korlátozó módon nevelik, még azt sem engedik meg neki, hogy érzései legyenek, hogy bármilyen, egyébként megengedhető örömben kedvét lelje. A legszomorúbb az egészben, hogy Kőcserepy tanácsos úr nevelő volt, igaz, ezt csak a társadalmi ranglétrán való emelkedésre használta, és kegyetlenül átgázolt mindenkin, aki az útjába állt. Vilma édesanyja, Evelin noha tudás szempontjából jártas a filozófiában, pont nem érti annak lényegét: a filozófia lefordítva a bölcsesség szeretetét jelenti, de Evelin éppenséggel sem nem bölcs, és a valódi szeretetnek is híján van. Félti a lányát, maga módján szereti is, de nem mutatja ki, merthogy ezzel elrontaná. Vilma haldoklásakor megtébolyodik, meghasad a lelke, és rájön, hogy az ész és a szív két különböző dolog. Vilma felismeri, hogy anyja nem tudta kimutatni a szeretetét iránta, és sajnos édesapja is későn árasztja el gyengédségével. Míg Vilma élete veszélybe nem kerül, addig szülei a társadalmi és vagyoni feljebbjutással vannak elfoglalva. Sajnos Evelin rendkívül rossz emberismerő, egyfelől félreérti Maszlaczkyt, akiről azt hiszi, hogy őbelé szerelmes, pedig a férje Evelin tudta nélkül Maszlaczkynak ígérte Vilma kezét. Maszlaczky alávalóságára jellemző, hogy egyfelől a vagyonért kellene neki a fiatal lány, másfelől anyagi előnyökért képes lenne az emberi roncs Abellinonak átjátszani a szerencsétlen lányt. Evelin rossz emberismeretére jellemző az is, hogy azt gondolja, lánya Emánuelbe szerelmes, el is gondolja, hogy pont jó lenne Vilmának, de:

„A tanácsosnő figyelemmel vizsgálta gyermeke halavány arcát, mely e diadalban sem bírt kipirulni, s magában ezt következteté: „Ez a gyermek valakit szeret”. Nagy gyanúja volt, hogy ez a valaki Emánuel barátunk lesz.

Ez éppen illenék hozzá. Emánuel a legszeretetreméltóbb fiatalember minden ismerősök között, tanulmányait fényesen végezte, családja gazdag és nagy befolyású, Vilma örömest látja őt, örömest hallgatja, […]

Azt a filozófnő nem is gyanítja, hogy Emánuel barátunkat kora kicsapongásai azzá tevék, amit a Biblia „festett koporsónak” nevez, s hogy Vilma senkit a világon úgy nem gyűlöl, úgy nem utál, mint őt […]”

Jelenet a Kárpáthy Zoltán című filmből (1966). A képen a Kőcserepy család látható, középen az ágyban fekve a Kőcserepy Vilmát alakító Halász Judit látható.

Forrás: https://port.hu/adatlap/film/tv/karpathy-zoltan-karpathy-zoltan/movie-1289

 

Emánuel neveltetésével és jellemével kapcsolatban a regény folyamán több ízben elítélőleg nyilatkozik az író. Jókai társadalomkritikája a helytelen gyermeknevelést is illeti, nemcsak a félrenevelt gyermeket:

„Emánuel barátunk tökéletes gavallér. Még ugyan nem több tizenhárom évesnél, hanem azért dicsekedhetik vele, hogy kiképzett dandy. E dicsekedést nem is mulasztja el, s ha két-három kortársára akad, azoknak van mit hallgatni afelől, hogy minő vignette alatt lelhető a legfölségesebb pezsgő, hol és mikor szokás találkozni szép varrólányokkal, hány hódítást követett el itt-amott táncpróbákon és gyermekkoncerteken, s mily önálló beszédeket szokott tartani szüléi ellenében. Némely főrangú ifjú sohasem volt gyermek, mert kicsiny korától fogva gavallérnak nevelték.”

Ennek a neveltetésnek szomorú következménye, hogy Emánuel mint ember semmitérővé válik, ahogy az árvíz éjszakáján is megmutatkozik. Noha esze lenne, szíve az nincs, és a tetejébe fiatal felnőtt korára élvhajhász is lesz. Ha végiggondoljuk, még napjainkban is minden jóérzésű ember felháborodik azon, hogy egy tizenhárom éves gyerek tapasztalatból tudja, melyik a legjobb a pezsgő, ennyire fiatalon hódít a lányok körében, visszabeszél a szüleinek, nem tiszteli a nagymamáját, illetlenül beszél a fiatal hölgyekkel és hölgyekről stb.

Ha a regényben megjelenő nevelési stílusokat átgondoljuk, látható, hogy a meleg korlátozó nevelés nem, vagy csak elhanyagolható mértékben jelenik meg, akkor is szükségszerűségből. A nevelési irányvonalak ábrázolását Jókai teljes mértékben véghezviszi, következetesen bemutatva, hogy milyen nevelési módszernek mi lesz a következménye: a helyesen, erkölcsi példaadással, ugyanakkor nem drillező szigorral nevelt gyermek a társadalom hasznos tagja lesz még akkor is, ha elveszti vagyonát. A helyes erkölcsökkel bíró ember nemcsak a saját, hanem mások érdekét is nézi, és egy morális konfliktus esetén képes helyesen dönteni. A felesleges szigorúság viszont könnyen tragédiát okozhat, különösen, ha a szülők abszolút nem veszik figyelembe gyermekük természetes hajlamait, és csak a maguk felemelkedésével vannak elfoglalva. Ugyanakkor az sem vezet jóra, ha a gyermekre ráhagynak mindent, mert a szülők a maguk dolgával vannak elfoglalva. Az így nevelt gyermek könnyen elzüllhet, és lelki nyomorék lesz. Mint láthattuk, az sem helyes, ha a gyermeket idejekorán felnőtté teszik, és olyan dolgokat ismertetnek meg vele, amiket bőven ráérne pár évvel később felfedeznie. A regény folyamán többször elhangzik, hogy Zoltán jelleme tökéletesen ellentétes édesapjáéval, az Egy magyar nábobból megismert Kárpáthy Jánoséval. Zoltán édesapja tudatosan nem akarta, hogy gyermeke olyan nevelést kapjon, mint ő, vagyis olyat, amelynek során semmi szépre, jóra, helyes erkölcsre nem tanították. Ezért is jelöli ki gyámul Szentirmay Rudolfot, hiszen megbízik a gróf jellemében, és tudja, hogyha Abellino lenne a fia gyámja, Zoltán alighanem menthetetlenül elzüllene, ami Abellinonak érdekében is állna. (A regény során többször is elhangzik Maszlaczky szájából, hogy ha Zoltán jellemtelen lenne, aligha látna pénzt Abellino a roppant uradalmakból. )

Jókai korának érdekessége, hogy a szabadságharc után adtak ki iskolák számára nevelési kézikönyveket, de ezekről a cselekmény ideje miatt nem tesz említést a regény. Ami viszont fontos, hogy említi a közoktatást és az óvodák létrejöttét. Érdekes, hogy a műben mindezen intézmények nem városiak, hanem falun létesülnek.

1841-es oktatási kézikönyv Edvi Illés Pál (1793-1871) evangélikus lelkész tollából.

Forrás: http://virtualis.sk-szeged.hu/kiallitas/neveles2/valogatas2.html

 

Evelin alakjában Jókai nem a nőnevelést és a nők oktatáshoz való hozzáférését bírálja. Köztudott, hogy Jókai maga is szorgalmazta a női műveltséget, a nők oktatáshoz való hozzáférését. A tanácsosné alakjában inkább a lelketlenséget bírálja, és azt, hogyha a tudás megszerzése rideggé változtatja az embert. Evelin, mint anya, és mint ember elbukik, de nem az észbeli, hanem a lelki butasága miatt. A tanácsosék tragédiájában arra is rávilágít az író, hogy egy gyermeknek nem elég megadni minden földi jót, hanem szeretni is kell, és ezt a szeretet ki is kell mutatni, így lesz egészséges lelkületű. Nem szabad elnyomni eredendően jó hajlamait, észre kell venni és megfelelően kell reagálni szükségleteire. Nem helyes irányvonal, ha egy gyermek még azt sem meri megmondani, hogy rosszul érzi magát, vagy hogy beteg. Sajnos Vilmát így nevelik, aminek tragikus következménye a leány korai halála.

Noha Jókai alakjai tipikusan romantikus regénybe illők, a nevelési irányzatok következményei teljes mértékben reálisak. A műből is kiderül, hogy az író fontosnak tartja a helyes irányú gyermeknevelést, hiszen a nevelés meghatározza az egész életpályát és a jellemet. Maga a regény éles társadalomkritikaként is olvasható, amelyhez a hátteret a nevelési irányok és azok következményei adják. Jókai korához képest sokat fejlődtek a neveléssel foglalkozó tudományágak, de napjainkban is érvényes az, hogy jól nevelni csak okos, építő szeretettel lehetséges.

Benei Fédra

 

Források:

Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán. Letöltés: https://mek.oszk.hu/00800/00828/html/jokai26.htm

Aggné Pirka Veronika- Mikonya György: Kora gyermekkori nevelés- és családtörténet. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://mek.oszk.hu/18700/18709/18709.pdf

Pukánszky Béla: A gyermek a 19. századi magyar neveléstani kézikönyvekben. Link:chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://misc.bibl.u-szeged.hu/45494/1/iskolakultura_konyvek_028.pdf

Pukánszky Béla- Németh András: Neveléstörténet. Link: https://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/index.html#08