József Attila (1905-1937) anya-versei régebb óta az életmű kutatásának egyik csomópontját képezik, különösen amióta a korábban még az irodalomtudósok számára sem elérhető és publikálható anyagokhoz is hozzá lehet férni. Az évtizedek alatt sokat változott a költő megítélése. A szélsőséges, kisajátító beállítódást mára már felváltotta egy komplexebb, árnyaltabb elemzés, amely lehetővé teszi a mélyebb gondolkodást, jobb megértést, mind irodalomtörténetileg, mind emberileg.

József Attila tipikusan az a költő, aki esetében a művek, különösen az anya-versek árnyalt megértéséhez elengedhetetlenül szükség van az életrajz ismeretéhez, ugyanis túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezen versek mindegyike tartalmaz életrajzi elemeket, sőt, más típusú költeményeiben is gyakran felbukkan az anya-motívum, ami rendkívül árnyalt, vegyes érzelmi töltéseket hordoz.

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban, ami akkor a város peremének számított. Egyetlen fiúgyermek volt, rajta kívül még két leánytestvér volt a családban. Apja József Áron, aki 1908-ban kiment Romániába, és többé nem törődött a gyermekeivel. Az egész család eltartásának gondja a beteges, gyenge testalkatú anyára, Pőcze Borbálára maradt. Az anya bármennyit dolgozott is, sokszor sem ételre, sem lakhatásra nem telt, szélsőséges mélyszegénységben nyomorogtak mind a négyen. Ennek a következménye lett, hogy a két kisebb gyermeket kiadta Öcsödre, nevelőszülőkhöz, ahol a későbbi költővel iszonyatosan durván bántak. Az, hogy a nevének létezését kétségbe vonták, és Pistának hívták, közismert tény, de a kutatás azt is kiderítette, hogy az ötéves csöpp kisfiút ostorral verték…

1919-ben elhunyt édesanyja, miközben József Attila vidéken élelmet keresett a családnak. Traumaként élte meg nemcsak azt, hogy édesanyja elment, hanem azt is, hogy még eltemetni sem volt lehetősége.

Pőcze Borbála

A későbbiek folyamán rendeződhetett volna a költő sorsa, de sajnos betegsége csírái már egész korán jelentkeztek, amin az életrajz korai szakaszának ismeretében nem csodálkozhatunk. Pszichés betegségét az 1930-as években többen megpróbálták kezelni, sajnos eredménytelenül. Ennek több összetevője is van: a korban rendelkezésre álló diagnosztikai és kezelési módszerek, alternatívák még nem voltak olyan fejlettek, mint napjainkban; azon gyógyszerek sem álltak rendelkezésre, mint amelyeket napjainkban használnak. Az új kutatási eredmények alapján azt is feltételezhetjük, hogy József Attilának nem skizofréniája volt, amivel kezelték, hanem borderline személyiségzavara. Ez utóbbi betegséget azonban csak az 1980-as évektől különítették el, ekkoriban ismerték fel és kezdték el diagnosztizálni. Épp ezért nem feltétlenül szabad azt mondani, hogy a költőt félrekezelték, hiszen a kor legjobb szakemberei mindent megtettek, amit tehettek. Sajnos ennek ellenére József Attila végzetes elhatározásra jutott: 1937. december 3-án önkezűleg vetett véget életének.

Ha a verseit a teljesség igénye nélkül áttekintjük, kirajzolódik, hogy édesanyjához ambivalens érzelmek fűzték. Alapérzése volt, hogy kiskorától kezdve rendkívüli módon hiányzott neki az anyai szeretet és törődés, másfelől hálás volt még azért a kevésért is, amit kapott, és rendkívüli módon szerette az anyját. Ugyanakkor élénken visszaemlékezett arra, hogy rendkívül sok verést kapott.

Legközismertebb, már az óvodában is előkerülő, ugyanakkor az egyik legfélreértettebb vers az 1934-ben írt Mama. A Mama tragikumát a szeretet és odafigyelést követelő, toporzékoló kisgyermek és a látszólag érdektelen, a gyermekre oda nem figyelő anya, valamint a jelenetre visszagondoló, az anyát átértékelő költő adja. Irodalomtudományi közhellyé vált az a mondat, hogy József Attila édesanyja egyszerűen nem ért rá szeretni gyermekeit. Rengeteget dolgozott, és nem csak az időhiány okozta azt, hogy nem tudta úgy szeretni a gyermekeit, ahogy valószínűleg ő maga is akarta volna, hanem az is, hogy egész egyszerűen kimerült és beteges volt, ereje is alig lehetett. Az anya alakját József Attila nemcsak átértékelni, hanem rekonstruálni is próbálja. Ennek lenyomata a magyar irodalom leghíresebb anya-verseinek egyike, a Kései sirató.

Édesanyja halála többszörösen traumatikus volt a költő számára: önmagában is szörnyű az a tény, hogy nagyon fiatalon elveszítette anyját (Pőcze Borbála 44 évesen halt meg, a költő pedig 14 éves volt), de nem csak akkor nem volt jelen, amikor az édesanya elment, hanem még a temetésén sem tudott részt venni. A felnőtt próbálja rekonstruálni a történteteket, nemcsak visszaemlékezés formájában, hanem érzelmileg is reflektál a történtekre és önmagára. A vers egésze vád, vádolja anyját, és önmagát is bírálja a költő.

A nyitó versszak paradox helyzete – a láztalan láz és a betegségben gyermekét magára hagyó anya – előrevetíti a mű egészét. Az első versszak legtöbbet elemzett és nagy érzelmi horderejű sorai:

„Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,

kinyujtóztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből

próbállak összeállitani téged;

de nem futja, már látom, az időből,

a tömény tűz eléget.”

 

A „lenge, könnyű lány” már önmagában sem dicsérő szókapcsolat, de a sor korábbi változatai még ennél is messzebb mennek. A versszak második része enyhíthetné ezt a feszültséget a lágy őszi táj és a sok kedves nő felidézésével, de a záró sorok világosan kimondják, hogy a rekonstrukció megvalósítása lehetetlen.

A második versszak időbeli történése az anya halálának idejét idézi fel, azt mutatja be, hogy mit csinált a költő az édesanyja érdekében – etetni, táplálni szerette volna anyját, aki sajnos ekkora már nem volt az élők között. A harmadik, negyedik, ötödik versszak vádak és ellentétek sorozata, iszonyatos érzelmi feszültséget hordoznak. Az ambivalens érzelmek felerősödnek, mert nemcsak a szép pillanatok, hanem a verések is felidéződnek. Az anya viselkedése – etette gyermekét, szépen beszélt hozzá – indulatot szül, mert azzal, hogy meghalt az anya, a költő becsapottnak, félrevezetettnek érzi magát. Ezt az érzést az elhagyatottság hozza:

„Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,

ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidből

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!”

A záró versszak nemcsak a költő személyes állapotát mutatja – a rekonstrukció nem sikerült, mert nem is sikerülhetett – hanem az egyetemes emberi sorsot, a remény ígérete nélkül.

Az Ad sidera című vers, noha jóval korábbi, mint a Kései sirató, éppúgy a végső tisztesség megadásának hiányából fakad. A latin cím jelentése: Az ég felé. Az anyát közvetlen szólítja meg. A negatív festés – mi nincs a jelenben ‒ pozitívummá változik, hiszen olyan dolgokat sorol fel a költő, amelyek az anyját boldogtalanná tették (kenyér hiánya, szűkösség, dolgozni kényszerült gyermek sírása). Az ellentét – mi nincs, az élet értéktelensége ellenére való hit – feszültsége nem oldódik fel:

„De nagy hitem van s szép jövőnek élek:

Ne orditson pénzért gyerektorok

 

S tudjon zokogni anyja temetésén.

S ne rúgjon még az Ember szenvedésén

A Pénz.”

A záró versszakokban ismétlődő pénz, kiemelten nagybetűvel írva fokozza a szenvedés bemutatását. A gyermek, aki pénzért ordít, két módon is értelmezhető: a szülőtől követelve pénzt kérő gyermek, illetve a rikkancsként dolgozó gyermek. A nyitó versszak alapján a második értelmezés a helytálóbb. Az is önmagában szenvedés, hogy a gyermek nem tud jelen lenni, amikor az anyának a végtisztességet megadják, de a szenvedést még fokozza a pénz hiánya.

József Attila

A szociális helyzet okozta feszültség, szomorúság a költő életművének számos versének központi témája.  Megfigyelhetjük ezt az Anyám című, 1931-ben keletkezett műben is, amelyben visszaemlékezik anyjára. Idilli, vasárnap esti képpel indul a vers, de a második versszaktól érezhető a szegények és gazdagok közti ellentét ábrázolása. A kis lábaska és a teli fazék kimondott ellentétet hordoz, míg a mosónők és az előkelő hölgyek életmódjának bemutatása lappangó ellentét. Utóbbiak, ha valamilyen problémájuk van, hegyvidéki szanatóriumba mennek, míg a mosónőknek a padlás jut:

„S mert hegyvidéknek ott a szennyes!

Idegnyugtató felhőjáték

a gőz s levegőváltozásul

a mosónőnek ott a padlás”

A legszomorúbb, hogy a mosónő édesanya szervezete annyira elhasználódott, hogy idő előtt megöregedett, még a fia sem tudja, hogy édesanyja még fiatal. Ezt az érzést fokozza, hogy az anya csak álmában hordhat tiszta ruhát, és a postás szintén csak álomban köszön neki előre, holott a valóságban is így kéne lennie.

József Attila költészetében az anya és a táplálás gondolata összefonódik. Ez a motívum megfigyelhető a szerelmes versekben is. Mára már irodalmi tényként kezeljük, hogy a költő szerelmeiben is az anyját kereste.

József Attila: Anyám. Székely Alex illusztrációja

 

Az 1936 végén keletkezett Elmaradt ölelés nyitó versszaka egyértelműen mutatja ezt:

„Ugy vártalak, mint a vacsorát este,

ha feküdtem s anyám még odajárt.

Ugy reméltelek, mint kétségbeesve,

hülyén, (még ifjan) hívtam a halált –

nem jött, hálisten… Látod, ilyen boldog

vagyok, ha most meggondolom a dolgot.

De az még ostobább,

hogy nem jöttél, bár jönni fogsz tovább!”

A szerelmi érzés legalább annyira ambivalens volt a költőnél, mint anyjához fűződő viszonya. Szerelmeiben az anyát próbálta pótolni, de ez természetszerűleg lehetetlen volt. Az anya és a szerelem összefonódásának legtöbbet idézett példája az Óda következő versszaka:

„Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.”

Ugyanebben a versben, ha áttételesen is, a tápláláshoz kapcsolódóan megjelenik az anya, mivel József Attila költészetében az anya, a szerelem és az étel, különösen a vacsora gyakran összefonódik:

„Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyű szellője, mint egy kedves

vacsora melege, száll.”

Ennek a motívumnak a továbbvitele megfigyelhető az 1936-ban keletkezett Gyermekké tettél című versben:

„Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.

Ostoba vagyok – foglalkozz velem.

Hiányod átjár, mint huzat a házon.

Mondd, – távozzon tőlem a félelem.”

Az anyához és a nőhöz fűződő érzelmi ambivalencia ebben a versben is kimutatható: a felnőtt beszél, aki gyermeki szinten kéri a gondoskodást, amit az anyjától nem kapott meg, sőt:

„Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –

magamba bujtam volna, nem lehet –

alattam kő és üresség fölöttem.

Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.”

A Gyermekké tettél a pszichoanalízis hatásra íródott. Ennek nyoma a költő több versében, különböző gondolati körökben kimutatható. A korabeli gondolkodásra, így József Attiláéra is nagymértékben hatottak nemcsak maguk az analízisben történtek, és a felismerések, hanem a tudományos elmélet is. A korabeli és a mai analitikus gondolkodás ismerete nagymértékben megkönnyíti a költő alkotásainak elemzését, ugyanakkor, ha csak emberileg belegondolunk egy-egy mű olvasatán, hogy mi is egy-egy sor életrajzi előzménye, elszomorodunk. Soha nem lenne szabad megtörténnie, hogy egy kisgyereket brutálisan összeverjenek, éhezzen, idegenek gonoszul bánjanak vele, dolgoztassák, és ne engedjék játszani se, és ezen túlmenően olyan munkát végeztessenek vele, ami nemhogy nem neki való, hanem egyenesen életveszélyes. Sajnos természetszerű, hogy az így felnőtt gyermek a legnagyobb pártfogás ellenére sem biztos, hogy boldogulni tud az életben, képes lesz megfelelő módon kapcsolatot teremteni, és nem megy szélsőséges önpusztítás felé.

József Attila költészetének és életútjának fontos eleme az anya, illetve az anya hiánya, ami nagymértékben befolyásolt mindent. Természetesen nem vádolhatjuk Pőcze Borbálát, de el lehet gondolkodni azon, hogy egy stabil anya, még ha szűkös körülmények között is, minden nyomor, a külvilágból érkező durvaság ellenére is, hogy befolyásolhatta volna gyermeke életútját. A korszak írói között többen indultak szegénységből, mint pl. Móra Ferenc  (1879-1934) és Illyés Gyula (1902-1983), de náluk legalább stabil volt a családi háttér. A fenti két írónál az anyai szeretet ellensúlyozhatta azt, ami nem volt meg és a veszteségeket.

Különösen elszomorító, hogy József Attila felnőttként is hiába keresett kapcsolódási pontokat, a szerelemben is mindig csalódás érte. A stabil, társadalmilag elfogadható kapcsolatokra való képtelenség is visszavezethető arra, hogy gyermekként nem kapta meg azt a szeretet, amit meg kellett volna kapnia. Azonban itt nem feltétlenül csak az anya, hanem az apahiányra is gondolnunk kell. A költészetnek éppúgy fontos eleme az apahiány, mint az anyának a hiánya, a kettő van, hogy egybefonódik. Az apát is megpróbálja megteremteni önmagának, ez istenes verseiből is kimutatható. Ugyanakkor, akik pártfogolták volna, azok sajnos vagy meghaltak, vagy esetlegesen ő maga lökte el őket magától.

József Attila életútjának ismeretében és műveit olvasva felmerül a kérdés, hogy ma vajon tudnának-e rajta segíteni? Erre a kérdésre nem tudunk teljes bizonyossággal választ adni, de egyben biztosak lehetünk: története figyelmeztetőül szolgálhat, több szempontból is, és csak remélni tudjuk, hogy a túlvilágon megtalálta azt a szeretet és békességet, amit itt a földi létben hiába keresett.

Benei Fédra

 

 

 

 

Források:

József Attila összes versei. Link: https://mek.oszk.hu/11800/11864/html/index.html

József Attila összes versei. Osiris Kiadó, Budapest, 1998.

József Attila életrajza: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/j-75FD4/jozsef-attila-760B9/

Beney Zsuzsa: József Attila inverz anyaképei. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/02900/02931/00061/pdf/EPA02931_forras_2003_12_07.pdf

Jókai Anna: Por és istenpor. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/00700/00713/00001/pdf/tiszataj_EPA00713_2005_04.pdf

Muhel Gábor: „Kétes létben a bizonyosság” – a hiányteremtő ereje József Attila költészetében. Link: https://holnapmagazin.hu/cikkek/velemeny/650/

N. Horváth Béla: A líra logikája. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://reald.mtak.hu/291/4/Doktori_m%C5%B1.pdf

Szigeti Lajos Sándor: Anyás költő lett. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/10942/1/tiszataj_1980_004_048-057.pdf

Szigeti Lajos: Az édes mostoha – József Attila anyaverseihez. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://acta.bibl.u-szeged.hu/935/1/hist_litt_hung_017_073-098.pdf

Szigeti Lajos Sándor: A József Attila -i teljességigény. Magvető Könyvkiadó, Budapest.

Szigeti Lajos Sándor: A virrasztó költő. Tiszatáj, Szeged, 2002.