Luca napjához kapcsolódva nemcsak népszokások, hanem olvasmányélmények is felidéződhetnek bennünk. Ha kitekintünk a hazai irodalomból, szinte biztos, hogy a boszorkányok kapcsán Goethe: Faust című műve jut eszünkbe legelőször.

A szerző különös korban, a klasszicizmus és a romantika határán élt. Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832) mindhárom műnemben maradandót alkotott. Regényei, lírai művei és legközismertebb drámája, a Faust című műve a világirodalom remekei közé tartoznak. A mű az emberi törekvést és tudásvágyat tárja elénk. A Faust mindkét része a szereplők számára tragédiával végződhetne, de az isteni kegyelem közbeavatkozik, és mind Margit, mind Faust megmenekül, megváltásban lesz részük, és a mű végén a Mennyben találkozunk velük, annak ellenére, hogy Margaréta megesett lányként tébolyában a patakba dobja újszülött gyermekét, Faust pedig eladja a lelkét Mefisztónak, és kétszer is boszorkányok között jár, ráadásul mágus.

Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832)

Kép forrása: https://www.britannica.com/biography/Johann-Wolfgang-von-Goethe

 

A Faust rendkívül összetett dráma, van olyan kutató, aki a Hamlettel és az Oidipusz királlyal hozza párhuzamba. Összetettsége abból adódik, hogy az emberi élet problémáit szinte kivétel nélkül érinti, és a nyelvezete is különleges. A Bibliával is kapcsolatba lehet hozni, hiszen Jób könyvében és a Faustban is Isten megengedi a gonosznak, hogy egy egyébként jó szándékú embert megkísértsen, megpróbáljon elfordítani Istentől.

Faustra azzal tud hatni Mefisztó, hogy megmutatja neki az élet teljességét, és Faust azért is írja alá a szerződést vele, mert nem hisz abban, hogy valaha is elégedett lehet.

„Szorongás, kétely engem nem gyötörget,

s nem félelmes a Pokol, sem az Ördög

minden örömtől-fosztottságom innét:

nem hiszem, tudnék valamit is még,

s azt sem, hogy tanítani tudnám

az embert, térítvén s megjavítván.

Aztán meg se pénz, se vagyon,

se hír, se földi hatalom.

Így élni már eb sem kívánna,

ezért adtam fejem a mágiára, hogy szellem-száj, szellem-erő

nem egy titkát tárná elő,

s ne kelljen izzadván beszélnem

arról, amit nem értek én sem;

s miktől együtt van a világ,

megismerjek minden csodát,

s mint már titkos erőkre látó,

ne legyek többé betűrágó.”

 

„Ha egyszer így szólnék a perchez:

oly szép vagy, ó maradj, ne menj!

Akkor bátran bilincsbe verhetsz,

akkor pusztulnék szivesen!

Akkor harang konduljon értem,

akkor szolgálatod letelt,

az óra több időt ne mérjen,

akkor az én sorsom betelt!”

Faust számára először a kisvilág nyílik ki, a közvetlen környezet. Mefisztó segítségével egy boszorkánykonyhában megfiatalodik, elnyeri Margitot, de ez a szerelem többszörösen tragédiával végződik, hiszen az ördög segítségével jött létre. Faust szerelmének nemcsak Margit az áldozata, hanem Margit édesanyja és fivére is. Margit édesanyjának ad egy altatót, amitől az örökre elalszik, Margit fivére pedig katonaként el akarja zavarni a csábítókat, de a párbajba belehal. Faustot ezután Mefisztó megszökteti, és a Harz–hegység boszorkányszombatjára viszi. Az első rész boszorkányábrázolása és boszorkányszombat–elgondolása az általános európai népi elképzeléshez igazodik. Mindenféle korú és rendű boszorkány megjelenik itt, ki seprűn, ki kocán, teknőben lovagolva. Ugyanakkor az irodalmi hagyományból is merít a szerző. Oberon és Titánia Shakespeare: Szentivánéji álom művéből ismerős, ugyanakkor Goethe a boszorkányszombaton megjelenők bemutatásával a saját korát figurázza ki. Az első rész boszorkányai teljesen megfelelnek a köztudatban lévő képnek: csúnyák, durvabeszédűek, és a fiatalabbakról, noha szépek is lehetnének, kiderül, hogy van bennük valami rémületes:

„PURISTA

Ah, balsors hozott ide:

ez már mégis gyalázat!

Pudert a banyák sergibe

csak tán ketten használnak!

 

IFJÚ BOSZORKÁNY

Puder, ruha: kell is nekem!

használja öregasszony;

én puder nélkül, s meztelen

lovagolok a bakkon.

 

MATRÓNA

Jómodorom tiltja veled

összerúgnom a patkót;

remélem ífjan kell neked,

amint vagy, megrohadnod.”

A boszorkányszombat után Faust rádöbben, hogy Margitot miatta börtönbe vetették, és ki akarják végezni. Mefisztó cinizmusa és erkölcstelensége itt nyilvánul meg leginkább: szerinte a Margittal történtek egyedüli oka csakis és kizárólag Faust, hiszen ő akarta ezt a szerelmet, ő kért Mefisztótól minden olyan dolgot, amivel közelebb férkőzhet Margithoz. Faustnak valóban van felelőssége a történtekben, hiszen nem vette figyelembe, mi is történhet Margittal, ha elcsábítja, majd elhagyja. Margit ténylegesen szerelmes volt belé, és kezdettől érezte, hogy Faust körül nincs rendben valami. Az első rész során többször láthatjuk Margitot, amint imádkozik, Istenhez fordul, noha a gonosz lélek meg akarja őt ebben akadályozni. A börtönben utolsó erejével megtagadja Mefisztó segítségét, és elfordul Fausttól is, rossz lelkiismerettel nem kell neki a szabadság és az élet, tehát sikerül megőriznie a lelki tisztaságát. Épp ezért kerülhet a Mennybe, noha nagyon súlyos bűnt követett el: gyermeke mellett, közvetve bár, de két további ember haláláért is felelős.

 

Johann Heinrich Ramberg: Boszorkányszombat (1829). Forrás: Wikipédia

A mű második részében Faust a nagyvilággal ismerkedik meg, először a császárt szolgálja, majd ő maga törekszik az emberiség javára. A császárt és udvartartását maró gúnnyal kritizálja a szerző: élvhajhászok, irigykedők, pazarlóak az udvarban lévők, ráadásul ellene vannak a természettudományoknak. Míg az első rész boszorkányszombatján megjelenő boszorkányok és egyéb szereplők mindenki számára közismertek voltak a korban, addig a második rész boszorkányszombatjának megértéséhez már az antik korban való jártasság szükséges. Hogy ez mennyire nincs meg a császár udvarában az előkelőek között, tökéletes képet kapunk a Faustból. Goethe egy vásár képein keresztül mutatja be az antikvitáshoz való viszonyt és a korabeli előkelőségek hiányos műveltségét. A megidézett német vásár alakjai között megjelennek a görög mitológia alakjai: a Gráciák, a báj és a kellem istennői, a Párkák, azaz a Sorsistennők, valamint Plútosz, az alvilág és a gazdagság istene, és a nagy Pán, a természet istene is. Ez utóbbi, mint kiderül, a császár, aki öntudatlan állapotban papírpénzt ad ki.

A császár szórakozást keresvén Homérosz Iliászából ismert Helénát és Páriszt akarja felidéztetni. Mefisztó ezen a ponton bevallja Faustnak, hogy az antik lények fölött nincs hatalma, Faustnak azoktól az Anyáktól kell segítséget kérnie, akiktől még maga Mefisztó is borzad:

„MEFISZTÓ

Ily nagy titkot nem szívesen fedek fel.

Nagy istennők trónolnak végtelen

magányosságban, túl időn s teren;

őket a szó leírni képtelen.

Az Anyák!”

Faustról itt derül ki, hogy lényegében a magányosság lökte Mefisztó karjaiba, aki most magányos utat tár elé, ami ráadásul rendkívül veszélyes, és amitől a sok mindent látott Faust is fél. Miközben a mágus alászáll az Anyákhoz, Mefisztó ördögi mesterkedésével az udvart szolgálja. Kisszerű problémákra ad a maga módján megoldást, közben Faustot várja. Párisz és Heléna megidézése színház a színházban, mert egyfelől szinte színdarabszerűen mutatkozik meg a látomás a nézők szeme előtt, másfelől később felidéződik Euripidész: Trójai nők című tragédiája. Faust itt kiesik a szerepéből, miközben a császár udvaroncainak kisszerűsége ismét megmutatkozik, amikor kritizálják Páriszt és Helénát.

Faustot megigézi Heléna, de ebben a jelentben nem találkozhat vele, hiszen rosszul sikerül a varázslata, és újra a régi szobájába kerül Mefisztóval együtt. A középkori alkímia egyik nagy vágya volt, hogy aranyat, illetve emberi lényt, Homonculust állítsanak elő természetfeletti módon, ezt a darabban Wagner, Faust tanítványa kísérli meg.

 A Homonculus szellemi lény, aki jól ismeri Mefisztót, és belelát Faust álmába, aki épp Léda és a hattyúalakot öltött Zeusz találkozását álmodja újra. Ebből a nászból származik Heléna. A klasszikus boszorkányszombaton részvételt Homonculus javasolja Mefisztónak, aki magával viszi Faustot is.

Mefisztó ízlésének nem felel meg az antik boszorkányszombat, amely a Péneiosz folyónál zajlik, ugyanakkor a thesszáliai boszorkányok kifejezetten érdeklik.

„MEFISZTÓ (sóváran)

Thesszáliai boszorkák! No lám csak! Rég fúrja ez az oldalam.

Hogy éjről éjre oda járjak,

ahhoz nem fűlik a fogam;

de próbaúthoz...”

 

A klasszikus boszorkányszombaton szinte minden görög mitológiai lény felvonul, és megjelennek ógörög filozófusok is. Találkozhatunk Kheirónnal, a bölcs kentaurral, aki félig ember, félig ló, a szirénekkel, akik szárnyas nőalakok, és énekükkel a halálba csábítják a gyanútlan utazót, a törpe pügmauszokkal, valamint a Szphinxel, aki, ha nem tudott talányára választ adni az arra járó, megölte is. Az antik görög filozófusok közül Thalészt és Anaxagoraszt szólaltatja meg a szerző:

„THALÉSZ

Meghajol a hullám a szél előtt,

de a zord szikla elriasztja őt.

ANAXAGORASZ

Tüzes gőzök nélkül e szirt sem állna.

 

THALÉSZ A nedvesség az élet melegágya.

 

HOMUNCULUS (kettőjük között) Hadd sétálgassak veletek,

magam is létért epedek!

 

ANAXAGORASZ

Szült-e valaha is egy éj alatt

ilyen hegyet, ó, Thalész, mocsarad?

 

THALÉSZ

Nincs a természet s alkotó hatalma

órákra, napra, éjre ráutalva.

Formát szabály szerint mindennek ő ad,

s még legnagyobb művében sincs erőszak.”

Goethe enyhe gúnnyal él, hiszen Mefisztó nem érzi magát jól az antik mitológiai lények társaságában. Ezzel kikarikírozza a kortársait, akiknek csak a hazai műveltség felelt meg, és nem szívesen nyitottak másfajta elgondolások felé.

Faust ugyan találkozik Helénával, gyermekük is születik, Euphorion, de ez a találkozás is tragédiával végződik: Euphorion meghal, és ennek következtében Heléna is leszáll az alvilágba. Faust tehát ez alkalommal sem éri el a vágyott teljességet. Mindkét szerelem ördögi segítséggel jött létre, épp ezért nem is lett volna lehetséges, hogy boldogan végződjön. Faust tragédiája alapvetően abból fakad, hogy bármit, amit tesz, Mefisztó és nem Isten segítségével teszi.

A Faust két leghíresebb része a két boszorkányszombat. Az európai köztudatban a középkor óta a Harz-hegység boszorkányszombatja van jelen. Nem feltétlenül a korabeli német felfogást tükrözi, hiszen az általános vélekedés szerint a boszorkányok fő találkozóhelye itt volt, és mint a műből kiderül, még a Gellért-hegyről is érkeztek ide boszorkányok. Ez a jelenet a második rész klasszikus boszorkányszombatjával ellentétben orgiasztikus színezetű. A klasszikus boszorkányszombat rendkívül látványos, ugyanakkor talán félelmetesebb is, mint az előző. Gigantikus erők szabadulnak el, földrengés van, és a mitológiai lények többsége a szép álarc alatt rendkívül veszélyes. Elgondolkodtató, hogy Faust a mű során többféle mitológia, mondabeli nőalakkal is kapcsolatba kerül, boszorkányokkal, Helénán kívül is antik nőalakokkal, de ők nem tudják megadni azt a teljességet, amire vágyik. A középkori felfogásban Faust elkárhozik, és azon sem csodálkoznánk, ha Goethe is így fejezné be művét.

Mefisztó és Faust

Kép forrása: Wikipédia

Faust a mű vége felé az egyszerű nép boldogulását tűzi ki célul, de ismét Mefisztó segítségével. Ennek viszont ártatlanoknak és mindenekfölött álló értékek pusztulása lesz az ára.

Faustnak ez az elgondolása a saját boldogságának a záloga is egyben. Mefisztó ekkor azt gondolja, hogy most már az övé Faust lelke, de az égi hatalom másként dönt: Faustot a Mennyben, mint Doctor Marianust láthatjuk viszont, és ott van a nagy női vezeklő szentek közt Margit is. Faust ekkor találja meg a boldogságot és a nyugalmat.

Érdemes megfigyelni, hogy Faust szinte az egész drámában a szerelmet keresi, és teljeséggel akkor lesz boldog, amikor a legtisztább nő, Szűz Mária közelébe ér. Először a kisvilág polgárlányát, Margitot szerzi meg, utána a Harz-hegységben találkozik boszorkányokkal, majd az alvilágba megy az Anyákhoz. Ezt követően Heléna az övé lesz, de mégis elégedetlen. Valamilyen szinten még Mefisztót is megérinti a szerelem és a nőiség, hiszen az antik boszorkányszombaton elcsábul a Lámiáktól, a mű végén pedig az angyaloktól. Talán ezzel jelzi a költő, hogy a nőiességnek Mefisztó sem tud ellenállni, és még őbenne is megvan a szerelem, illetve a szeretet utáni vágy. Faust számára a földi tudásvágy itt ér véget, hiszen a legbölcsebb, legtisztább nő, Szűz Mária közelében lehet, és egy tisztultabb létformában Margittal egymásra találhatnak.

„AZ EGYIK BŰNBÁNÓ NŐ (név szerint egykor Margaréta)

A fennkölt szellemnép körében

alighogy fölérezhetett,

s az új létben csak félig ébren,

dicső már, mint a szent sereg. A vénhedt porhüvelyt legyőzi,

minden földi béklyót ledob,

s átszellemült alakja

ősi ifjú erőben fölragyog!

Hadd legyek én útmutatója,

az új nap kápráztatja még.

 

MATER GLORIOSA

Jöjj! szállj magasabb régiókba!

Amint megsejt, siet feléd.

 

DOCTOR MARIANUS (arcra borulva, imádattal)

Nézzetek a kegyelem

nyájas sugarára,

üdvre méltóvá tegyen,

bűnbánók, a hála.

Légyen lelkek legjava

néked engedelmes;

légy, Királynő, Szűz, Anya,

Istennő, kegyelmes!

 

CHORUS MYSTICUS

Csak földi példakép

minden mulandó;

itt lesz a csonka ép

s megbámulandó;

mit nincs szó mondani,

itt végbe ment;

az Örök Asszonyi

vonz odafent.”

Margit és Faust a Mennyben, a Szűzanya közelségében találhatnak egymásra. A Menny felé vezető úton Margit kíséri Faustot. Itt gondolhatunk Dante: Isteni színjátékára, ahol Beatrice vezeti Dantét a Mennyben. Míg Dante saját művében visszatér a földre, addig Faust és Margit örökre egymásra találnak a Mennyben, mégpedig tisztultan, a bűneiket levetve.

James Tissot: Faust és Margit a kertben (1861). Forrás: Wikipédia

 

Faust nagy utat jár be Mefisztó segítségével, és noha eladta a lelkét neki, és boszorkányszombatokon vett részt, ráadásul több ember halaláért is felelős, mégis a Mennybe jut. Ez azért lehetséges, mert alapvetően jó szándékú volt, és a tudásvágy, az élet teljességének megélni vágyása és a szeretetre, szerelemre még önmagában nem bűn. Ráadásul, mint a Margittal való kapcsolatában is megmutatkozik, igazán tud szeretni, hiszen meg akarja menteni szerelmét, Helénában pedig egy ideál megvalósulását kereste. Természetesen a pogány mitológiai nőalak révén nem kaphatta meg, amire vágyott. A teljesség és az ideál megtalálása csakis a mennyben lehetséges, Szűz Mária kegyelme által, aki minden bűntől mentes, és aki mindannyiunk édesanyja és a legfőbb női eszménykép.

Benei Fédra

 

 

Források:

Goethe: Faust. Letölthető: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://mek.oszk.hu/00300/00389/00389.pdf

Goethe életrajza: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/vilagirodalmi-arckepcsarnok-9B9/johann-wolfgang-goethe-17491832-CEF/

https://elischer-goethe.mtak.hu/goethe-elete/

Bernát Árpád: Goethe Tragédiája – A Faust bevezető szövegeinek vizsgálatával

Link: https://www.kalligramoz.eu/Kalligram/Archivum/2015/XXIV.-evf.-2015.-julius-augusztus/Goethe-Tragediaja-Bevezetes-a-Faust-bevezeto-szoeveginek-vizsgalataval

Heinrich Gusztáv: A Faust és rokonai. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/02300/02392/00034/pdf/EPA02392_egy_phil_kozl_08_1884_08_825-843.pdf