A családi fényképek történetének vizsgálata közben találtam rá a fotók „öltöztetésének” változatos formáira. A legkülönbözőbb foglalkozású emberek (iparosok, ezermesterek, kézművesek) tevékenységének eredményeképpen szép számmal születtek míves darabok, s még a történelem során hadifogságba, munkatáborba került férfiak is készítettek képkereteket – belefoglalva a díszítményekbe az otthon iránt érzett vágyakozásukat és reményeiket. Vigasz, bánat vagy az alkotás öröme kísérte ezeket a munkákat az adott élethelyzettől függően.
A szakmai tudás, valamint a személyes üzenetek kifejezésének igénye rendkívül gazdag anyag- és formai tárgytípus létrehozását eredményezte. Előképek sokasága állt az alkotók rendelkezésére a magas művészetekből (az egyházi képkultusz, az apácamunkák, a festmények keretezése nyomán), az építészet világából (ablak-, ajtókeretek stb.), valamint a polgári és a népi díszítőművészetből is a különböző történelmi korszakokban. A családi fotográfiák elhelyezésének feladata azonban változtatásokat is követelt a kialakításban, igazodva a mindenkori képtípusok méretarányaihoz (vizitkép, brómolaj-nagyítás, anziksz).
Az anyagi lehetőségek is korlátokat szabtak – így képkeret készült nemcsak fából, rézből, bronzból, ónból, vasból, bádogból, üvegből, gyöngyből, textilből, papírmaséból stb., hanem paraszti használatban olcsóbb anyagokból: bőrből, cérnából, szalmából, drótból, faágakból, fakéregből, tobozból, kagylókból, sőt tésztából is, míg főúri körökben aranyból, elefántcsontból és egyéb, drágán beszerezhető hozzávalókból. Műbútorasztalosok, intarziakészítők, arany-, ezüst- és bronzművesek, keretezők, faesztergályosok, kovácsok, helyi specialisták, ügyes kezű faragók (faragópásztorok) készítették a kereteket, míg a címerfestők, hímzőasszonyok, mintarajzolók, díszítőfestők a mindenkori alkalomhoz illő paszpartukat alkották meg. A legkülönlegesebbek azonban az ügyes kezek által megrendelésre vagy házilag készített egyedi változatok, amelyekből jó néhányat sikerült a kiállítás idejére megszerezni.
Nemcsak az egyes évtizedek stílustörténeti jellegzetességei és a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó felhasználók divatjai, hanem a régiónkénti eltérések is tanulmányozhatók az ország jelentősebb múzeumaiból származó, és egy magángyűjtemény darabjainak jóvoltából. A kiállítás tudománytörténeti újdonsága: látogatói egy mindeddig mellőzött tárgycsoport értékeinek fölfedezésével és látványos formavilágának megismerésével lehetnek gazdagabbak, s elsősorban azzal a felismeréssel, hogy egykor az emberek kicsi gyermekük, a házasságkötés vagy a katonakorukban készült fényképeket milyen becsben őrizték, óvták és kezelték. Szükségét érezték annak, hogy kötődéseiket a tárgyak létrehozása közben is kifejezzék: érzelmeiket belefaragják, hímezzék - a szimbólumok nyelvén is közöljék. A megélt nagy- és személyes történelem így „beletitkolódott” – Goethe kifejezésével élve – a kézműves remekekbe. Főszereplők tehát a fotográfiák – még ha kihullottak is az időben, vagy éppen a családi archívumokban maradtak. Mesélnek a tárgyak, mint ahogy létrejöttüket is az emlékezés és az emlékeztetés igénye hívta életre.
Fogarasi Klára
Az időszaki kiállítás 2026.július 19-ig tekiknthető meg.
 
|