Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozata minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Így 2001 óta minden évben megemlékezünk arra a 100 millióra becsült emberre, akik a kommunista diktatúrák áldozataivá váltak. Kelet-Közép Európában kb. 1 millióan vesztették életüket éhínségben, kényszermunka táborokban vagy kegyetlen kivégzések során. Jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra testileg-lelkileg megnyomorított, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, üldöztek.

Hatvanban is, mint máshol az országban sajnos megtörténtek olyan tragikus események, amelyek áldozataira minden évben emlékeznek az emléknapon.. Egyik példája a gyöngyös-hatvani vagy mátravidéki összeesküvés néven elhíresült, nevetséges vádak alapján lezajlott eljárás volt. A Független Kisgazdapárt helyi szervezete és az őket támogató egyházi személyek gyanúba keverése, elhurcolása, veréssel történő vallomások kicsikarása következményeként felépült egy vádirat, ami egy jogállamban nem állta volna meg a helyét, de még így is több sebből vérzett. . A gyöngyösi Páter Kiss Szaléz ferences baráton kívül a hatvani Lukács Pelbárt, Farkas Jozafát hatvani rendházfőnök és Páter Zacher Róbert mellett 1945. május első napjaiban letartóztatták többek között az FKGP járási titkárát, ifj. Berényi Illést, ifj. Nagy (Bóha) Józsefet a köztársasági elnök testőrségének tagját, a Fiatal Ifjúság hatvani vezetőjét, Fehér Endrét, és még további húsz hatvani fiatalt. A nyár folyamán Lukács Pelbárt, Fehér András, Berényi Illés, Ifj. Nagy József és Ocsovai Sándor ügyét átadták a szovjet hadbíróságnak.

Lukács Pelbártot, Berényi Illést és Fehér Andrást, a Finn-Karéliában felállított munkatáborban letöltendő 10-10 évnyi kényszermunkára ítélték. Magyarországi gyűjtőhelyre vonatkozó internáló határozattal sújtották Farkas Jozefátot, Zacher Róbertet és nyolc hatvani fiatalt. A Szovjetunióba hurcoltak közül senki sem tért vissza. (A gyöngyösi és hatvani áldozatokról, koncepciós perükről Nagy Nándor történész írt, Keresztút a szovjet munkatáborig című kötetében, amely múzeumunk kiadványában jelent meg 2017-ben)

1950. június 19-én az újhatvani templom előtt tüntetés zajlott le, a ferencesek kitelepítése miatt. A délelőtt folyamán valóságos embergyűrű vette körül az épületet, hogy a városszerte kedvelt ferencesek elhurcolása ellen tiltakozzanak. Közöttük nagy létszámmal voltak jelen az újhatvani városrészben élő vasutasok.

A közelben lévő egykori Katolikus Kör épületében folyt a letartóztatottak kényszervallatása, bántalmazása. Másnap a vasúti főnökség sztálinista vezetői több vasutast menesztettek állásából a "demokráciaellenes" tüntetésen való részvétel miatt, illetve feketelistára tették a többi "reakciós és imperialista" vasutast, akiktől már régóta szabadulni szerettek volna. Az utóbbi években "beidomított" szakszervezet sem állt ki a kirúgott munkatársakért. A fegyelmi tárgyalásokat és a kirúgásokat követően indult meg a bosszú következő szakasza. Harmincnégy vasutas család került kitelepítésre. A férfiakat embertelen körülmények között kényszermunkatáborokban dolgoztatták, a feleségeiket két hortobágyi állami gazdaságba vitték mezőgazdasági munkára. A megdöbbentő részletekről vallanak a kitelepítéseket megélt szemtanúk a Vasutasok pokoljárása című összeállításban. Hasonló címmel jelent meg Németi Gábor kötete 2003-ban, hogy az események és a fájdalmas következmények ne merüljenek feledésbe.

1956-os forradalom és szabadságharc alatt is haltak meg, illetve a gyilkos sortüzeknek is voltak hatvani áldozatai és még mennyi esetről nem tudni, egyéni sorsokról, besúgások áldozatairól nem beszélve. A múlt feltárása, emlékezete segíthet a sebek gyógyításában és felhívhatja a figyelmet, hogy soha többet ilyen és ehhez hasonló borzalom ne történhessen meg.

Kökény Ferenc – történész