A Vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó időszak a farsang ideje. Ahogy régebben is, de most is elmondható, hogy mulatságokat, sőt, lakodalmakat is tartottak az évnek ebben a szakaszában. Mára már szerencsére a legtöbb helyen nem duhajkodnak a bálokban, mulatságokban, de a régebbi korokban egy-egy vigasságnak induló összejövetel átcsaphatott akár verekedésbe, aminek könnyen tragédia lehetett a vége. A múltban nagy eszem-iszommal járt ez az időszak, ami önmagában nem lett volna baj, de sajnos gyakran előfordult, hogy nem tudták a mértéket. Ezt mind az egyház, mind a világi vezetőség elítélendő dolognak tartotta.
Az egyik legismertebb, korhelykedést elítélő vers a régi magyar irodalom korszakából a Sokféle részögösről. Bár Tinódi Lantos Sebestyén (1505?/1510?-1556) életművének legismertebb darabjai históriás énekek (énekgyűjteményének legtöbbször emlegetett darabjai az Egervár viadaljáról való ének história, illetve az Egri históriának summája), ugyanakkor nemcsak ezek a darabok maradtak fent költészetéből, hanem a társadalomkritikaként, tükörként is felfogható, erkölcstani hangvételű Sokféle részögösről.
Tinódi Lantos Sebestyén 18. századi fiktív ábrázolása (forrás: Wikipédia)
A költemény minden társadalmi réteghez, rétegről szól, senkit nem kímél. Mai szemmel, tudva azt, hogy egészen a 20. századig a legtöbb kút és folyó, patak vize fertőzött volt, épp ezért – gyakran orvosi ajánlásra – bort vagy sört ittak, kissé csodálkozunk a versen. Tinódi azonban nem a borivást ítéli el, hanem az erkölcstelen, visszataszító következményű mértéktelenséget.
A vers elején a költő rögtön kiemeli, kikhez szól és miért:
„ Sok részögös, hallgassátok erkölcsötöket,
Isten ellen részögségben ti vétketöket,
Mert gyakorta felejtitök ti Istentöket.”
A felütés teológialiag helyes, hiszen a torkosság, aminek egyik fajtája a részegeskedés, a hét főbűn egyike. A részeg kétszeresen vétkezik Isten ellen: egyfelől elkövet egy főbűnt (már ezzel elfelejtkezik Istenről), másfelől részegen viselkedik Isten ellen való módon, megfeledkezik a helyes erkölcsről, és fonák erkölcsi magatartást tanúsít, ami által nyilvánvaló, hogy neki semmi se szent.
Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekszerzői volta ebben a versben is megmutatkozik, hiszen a bor eredetét visszavezeti Noéra. A bibliai történetben nincs benne, hogy Noé állatvérrel öntözte volna a szőlő tövét, az viszont tényleg szövegszerű, hogy a bódult, ruhátlanul alvó Noét egyik fia kinevette, amiért büntetésül a fiúnak és a leszármazottainak szolgálnia kell a másik két testvérnek, illetve azok utódainak.
„20 Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni. 21 Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. 22 Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. 23 Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét. 24 Amikor Noé fölébredt részegségéből és megtudta, mit tett vele legkisebb fia, 25 így szólt: „Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között.” 26 Azután ezt mondta: „Áldott legyen az Úr, Szem Istene és Kánaán legyen a szolgája. 27 Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája.” 28 Noé a vízözön után még 350 évig élt. 29Noé egész életkora 950 esztendőt tett ki, akkor halt meg.” (Teremtés könyve, 9. fejezet)
A történethez Tinódi morális, bibliai eredetű tanulságot fűz: szüleinket minden, minden körülmények között tisztelni kell.
A fent említett monda, amely szerint állatvérrel öntözte Noé a szőlőtő gyökerét, a késő reneszánszban is továbbél. A költő szerint négy állat vérét (oroszlán, majom, kecske, disznó) kihozza a bor, abban az értelemben, hogy a bor hatására mutatkozik meg, hogy kiben milyen állat lakik. Ez meglehetősen dehonesztáló egy józan emberre, de akár még a fent említett állatokra nézve is. Az oroszlán esetében egy negatív bátorságról van szó, hiszen az illető csak a bor hatására bátor, akkor is, ha nem kéne annak lennie.
Casimiro Tomba (1857-1929): Részeg harcos és udvari bolond
Az egyébként kellemes mulatságnak induló tánc is elfajulhat egy részeges esetében:
„ Bémerülnek az bormarók sok tombolásban,
Kecske módra felszökésben és nagy sok táncban,
Részögségben sok gonosság lészön az táncban.”
A szakaszt a különböző részegesek típusainak felsorolása kezdi. Azt írja le, melyik részeges hogy viselkedik, mi jellemző rá, de ha jobban megfigyeljük, az egész felsorolás bűnlajstrom is egyben. Ami külön érdekessé teszi ezt a részt, hogy az udvarokban jelen lévő korhelyeket ábrázolja először.
Két strófa kiemelendő: az egyik szerint a részeg ember hittudósnak mutatkozik részegen, józanul viszont talán azt sem tudja, mi van a Szentírásban:
„Hetedfélék igen bölcsek, mint Damján lova,
Részögségbe veteködnek az hit dolgába,
Szentírásból semmitudók ők józanságba.”
Ez utal kora hitéleti vitáira, amikben részegeknek egész biztos nem lett volna helye.
A másik versszakban viszont Tinódi Lantos Sebestyén közvetlen, saját magára és más énekmondókra vonatkozó tapasztalatát írja le:
„Nem kell akkor hegedülni, lantot pöngetni,
Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
Csalfa biró mert ott csácsog, aszt kell hallgatni.
Az csélcsapás többet használ az vitésségnél,
Hízölködés, csúfolkodás lantnál, énöknél.
Társim, ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel!”
Kérdés, hogy az „igyunk jó kedvvel” sor kikhez szól: a hozzá hasonló énekmondókhoz, vagy az asztaltársaság valamelyik tagja szól a többihez.
A bűnlajstrom mindennemű részegest és annak viselkedését felsorolja, és kendőzetlenül írja le, hogy akár ártatlan házastársakat, jó szolgákat is meggyilkolnak részeg fővel. A visszásságok minden válfaját felsorolja a költő. A leírtak fokozásként is érzékelhetők, hiszen egyre undorítóbb, visszataszítóbb tulajdonságok, helyzetek és ezek következményei kerülnek bemutatásra.
Rippl-Rónai József (1861-1927): Pontaveni kocsma
A költő nem kíméli a nőket sem. Az iszákos nőknél tragédiával is járhat a részegség, hiszen a dajka részegen elaludva megfojthatja a rá bízott kisgyermeket. Ugyanakkor kigúnyolja a hipokrita, asztalnál magukat tettető nőket: persze, hogy nem esznek, nem isznak nyilvánosan, ha ezt titokban megteszik, a külvilág felé viszont szenvelegnek.
A női iszákosság felsorolását megszakítja az énekmondókkal, „kiknek bor lelkök”. Ez a mondat több értelmű: egyik értelmezési lehetőség, hogy a lelkük olyan, mint a bor: jót adnak a világnak, színt visznek bele, hiszen a bor a költészet metaforája is lehet. A másik, hogy bor adja a lelküket, és amilyen bort kapnak, olyan lélek szól belőlük. Ezt az értelmezés összevethető Az udvarbírákról és kulcsárokról című költeménnyel, amiben a szerző arról panaszkodik, hogy az udvari személyzet az – uruk parancsa ellenére – silány minőségű, vizezett, sőt, akár büdös bort adnak a költőnek, és nem megfelelő élelemmel látják el. A megszakítás után visszatér az iszákos nőkre, de ezúttal az alsóbb társadalmi osztályt állítja pellengérre: a kofák, azontúl, hogy tolvajok, részegesek is.
A záró szakaszban a költő erkölcsi intelmeket intéz a hallgatósághoz/ olvasóhoz: aki részeges, gondolkodjon el, és térjen jobb erkölcsre, hiszen vétkezik az Úr ellen (keretes szerkezetet használ, hiszen visszatér a vers eleji mondanivalóhoz). Ugyanakkor a bor önmagában nem elítélendő dolog, csak mértékkel, helyesen kell vele élni:
„Az bort Isten nagy jó végre nékünk terömté,
Mértékletösségvel véle élnenk engedé,
Józanságval minden őtet szépön dícsérné.
175 Bátor igyunk az jó borban, jó kedvet vegyünk,
Istenünknek, nemzetünknek csak mi ne véccsünk,
Ha külömben cseleködünk, lelkünkben veszünk.”
Cornelis Dusart (1660-1704): Kocsmajelenet
(forrás: https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/9699/)
A költemény valóban elgondolkodtató, hiszen Tinódi Lantos Sebestyén előtt nem igazán foglalták versbe a bort, a részegeskedésről szóló intelmek is inkább prédikációkban hangzottak el. Balassi Bálintnál is kevés szó van a borról, még akkor is, ha az egyik versének alcíme Borivóknak való. A bor inkább Csokonai Vitéz Mihály korában válik önálló témává. Híres bordalok a Csokonait követő költészetben keletkeznek. Ezt a folyamatot segítette a deákos költészet elterjedése, amelynek pajzán, életigenlő volta magában foglalja a földi örömök, így a bor élvezését. Ennek a gondolatkörnek az előképe a középkori vágánsköltészetben jelenik meg, a legismertebbek a Carmina Burana egyes darabjai. A szertelenségnek természetesen minden, a jó erkölcsre valamit is adó fórum ellentmondott, legyen az egyházi vagy világi. Ezzel együtt minden kor nagyjai egyetértenek abban, hogy a borivás önmagában nem bűn, hanem a vele való visszaélés, a nemtelen részegség az.
Benei Fédra
Források:
A szőlő ültetésének mondája: https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-195.html
Bogos Zsuzsanna: „Szív és pohár tele búval, borral” - a hazai antialkoholizmus évszázados küzdelmei. Link: https://kepmas.hu/hu/hazai-antialkoholizmus-evszazados-kuzdelmei-palinkafozes-stein-fulop-alkoholellenes-mozgalmak
Szent Biblia: https://szentiras.hu/SZIT/Ter9,20-29
Szilasi László: Kiknek bor lelkök. Link https://www.jelenkor.net/archivum/cikk/575/kiknek-bor-lelkok
Tinódi Lantos Sebestyénről: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/magyar-irodalomtortenet-pinter-jeno-5116/2-a-magyar-irodalom-a-xvi-szazadban-662/a-xvi-szazad-verses-elbeszelese-8D9/tinodi-sebestyen-92F/
Tinódi Lantos Sebestyén versei. Link: https://mek.oszk.hu/01100/01100/01100.htm#15