Január 6-án üljük Vízkereszt napját. Ez a nap általánosságban vízszentelésről ismert, de egyben Urunk megjelenésének ünnepe, a Háromkirályok ünnepe, valamint a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsangi időszak kezdete.Vízszenteléskor tiszta vízbe sót öntenek, ami a tisztulást és a gonosz távoltartását jelképezi. A házakat is ezen a napon szentelik meg, G, M, B betűket rajzolva az ajtó szemöldökfájára. A három betű a bibliai Háromkirályokat, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt jelképezik.
A Bibliában a Háromkirályokról Máté evangéliumában ( (Mt 2,1–16) ) olvashatunk. Magas rangú személyek voltak, akik a Krisztus születését jelentő csillag után elindulva eljutottak Betlehembe, és ott tiszteletüket tették a Kisjézus előtt. Ajándékokat is vittek neki, aranyat, tömjént és mirhát. A Háromkirályok alakjai tulajdonképpen az egész világot szimbolizálják, ajándékaik pedig a következőkre utalnak: az arany királyi ajándék volt, Krisztusra, mint Égi Királyra utalt, a tömjén papi ajándék, az Igaz Főpapnak, a mirha pedig gyógyító hatásáról ismert, így a Gyógyító Krisztusnak adták, de a Feltámadás gondolatköre is megjelenik ebben az ajándékban.
A háromkirályok imádása a ravennai Sant'Apollinare Nuovo bazilika (Olaszország) 6-7. századi mozaikján.
Forrás: Wikipédia
A Háromkirályok alakja a képzőművészetet és az irodalmat világszerte egyaránt megihlette már a középkortól kezdve. Válogatásunkban most 3 modern költő Háromkirályokról szóló versét mutatjuk be. Elgondolkodtató, hogy a három, kortársnak mondható alkotó mennyire másképpen és mégis hasonlóan fogja fel a bibliai gondolatkört. T. S. Eliot (1888 -1965) A Háromkirályok utazása című verse egy prédikáció részletével kezdődik. A költemény során egy beszélőt hallunk, aki a többiek nevében is beszél, de a zárómondat egyes szám első személyű. Az indításban a viszontagságokat írja le. Ezek a képek teljesen eltérnek attól, amit általában gondolunk a Bölcsek vonulásáról. A szép, méltóságteljes utazás helyett a vers viszont közönséges jeleneteket ír le:
„Itt meg a káromkodó, zúgolódó tevehajcsárok,
Akik megszöktek, mert kellett nekik a szesz meg a nő,
S a kihúnyó tábortüzek, a hiányzó sátrak,
S a mogorva várak, az ellenséges városok,
S a mocskos falvak, ahol az ember bőrit is lenyúzzák.”
Ez éles ellentétben áll a megszokott környezettel, a palotákkal, a kellemes hőmérséklettel, ahova időnként visszakívánkoztak az utazók, akik viszontagságok ellenére nem fordultak vissza, hanem inkább éjszaka utaztak. A statikusság látszata ellenére mégis van előrehaladás, nemcsak fizikális, hanem lelki értelemben is, hiszen nem hallgatnak azokra a hangokra, amelyek azt akarják elhitetni velük, hogy mindez csak őrület.
Benczúr Gyula (1844-1920): Háromkirályok imádása.
Forrás: https://romkat.ro/2022/12/25/benczur-gyula-haromkiralyok-imadasa/
A következő szakasz éles váltás az előzőekhez képest: enyhe völgybe érnek, melya Megváltó születésével a világban létrajövő enyhülést szimbolizálja. A jelképes utalásokat a bölcsek egyelőre nem értik, hiszen még a Megváltó nyilvános működése és kereszthalála előtt vagyunk a költeményben.
„S három fa nyúlt az alacsony égbe,
S egy öreg, fehér ló ügetett el a mezőn.
Aztán egy kocsmához értünk, szőlőlevelek a fejgerenda fölött,
Nyitott ajtók előtt hat kéz vetett kockát ezüst pénzdaradokért,
S a lábak rugdosták az üres borostömlőket.”
A vers zárószakaszából kiderül, hogy az egész visszaemlékezés egy idős, vagy idősödő ember visszaemlékezése, aki azóta is a látottakon töpreng, nem tud úgy élni, mint azelőtt, viszont még nem jutott el a Megváltás gondolatáig. Ugyanakkor tudja, hogy rendkívüli esemény szemtanúja volt, és ez megváltoztatta az életét, ezért is tenné meg újra az utat. Többes szám első személyben beszél, bizonyítva, hogy nemcsak az ő gondolatköre ez, viszont a zárómondatban visszatér önmagához. Krisztus születetésekor a Bölcsek nemcsak a Születés szemtanúi voltak, hanem valahogy megsejtették a Megváltó halálát is, amit szorosan összefüggővé tesznek a saját halálukkal, de még nincs meg bennük a Feltámadás. Magasabb minőségben élik az életüket, még akkor is, ha elidegenedtek a régi környezetüktől:
„Visszatértünk székhelyünkre, ezekbe a Királyságokba,
De itt nincs többé nyugtunk, a régi függelemben,
Köröttünk idegen nép csüng istenein.
Másféle halálnak örülnék.”
A Megváltó születését és halálát valamint az utazás témáját Babits Mihály (1883-1941) Csillag után című műve is feldolgozza. A vers T.S. Eliottal ellentétben az utazás témáját modern környezetbe helyezi, és főként azt hangsúlyozza, hogy a világ mennyire elutasítja Krisztust, és hogy ebből kifolyólag mennyire kapzsi és öntömjénező. A vers írója és beszélője ugyanaz, vagyis a költő. A vers alaphelyzete, hogy a költő életunt, valószínűleg betegségből lábadozva kíhűlt teát kavar, és egyszer csak megpillant egy csillagot, amiből a betlehemi csillagra asszociál:
„Ó ha most mindent itt hagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.”
T.S. Eliot versével ellentétben a Csillag utánban már Krisztus kereszthalála és feltámadása után vagyunk. Az utazás mikéntje mindegy, a lényeg a belső boldogságon van, amit a költő érez. Babits saját magát helyezi a Háromkirályok szerepébe. Ugyanazt vinné a Kisdednek, amit a Háromkirályok, de ezek az ajándékok nem érnének célba, hiszen útközben a földi hatalmak elszednék tőle maguknak. A vers kezdő szakasza apatikus, a középső ujjongó, de ezt a boldogságot éles ellentét szakítja meg:
„Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
"Aranyad tilos kivinni!"
szólna ott a vámos rám.
"Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni."
A zárószakasz komor, a karácsony helyett nagypénteket idézi. A költő elkésett, hiszen már csak a keresztfán haldokló Krisztust találja:
„Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb”
A mirrhája viszont megmaradt, még akkor is, ha útközben tönkrement. Krisztus lábának megkenése Mária Magdolna alakját idézi fel, ugyanakkor a költő mély alázatát is kifejezi. A vers zárósora látszólag negatív kicsengésű, ugyanakkor a mirrha, ami a Feltámadást is jelképezi, alapvetően pozitív töltetet ad a szomorú mondanivalónak: a hit megmaradt, és ez azajándék, noha késve is, de mégiscsak célba ért.
Gentile da Fabriano (1370-1427): Háromkirályok imádása.
Forrás: https:// artmargok.wordpress.com/portfolio/gentile-da-fabriano-haromkiralyok-imadasa/
Karácsony és Húsvét, a Születés és a Feltámadás összefonódása Weöres Sándor A háromkirályok imája című költeményében is megtalálható. Weöres Sándor (1913-1989) személyesen ismerte Babits Mihályt, T. S. Eliottól pedig több verset is fordított, a Merülő Saturnus című művét az angol-amerikai költő emlékének ajánlotta. Weöres Sándor verse ellentétekre épül. Az idézőjel felveti a kérdést: ki a beszélő? A beszélő lehetne maga a költő, de inkább a Háromkirályok valamelyikére gondolhatunk. A mű a zárósorig Krisztusra utal. A sorok elején lévő „mintha” a tűnődést és a hasonlítást is fejezné ki, amit a „pedig” ellentétet jelölő szó még inkább fokoz. A Háromkirályokra igazából csak az arany kapcsán történik utalás. Az arany és a kereszt szimbolikában is összekapcsolódik. Az arany a királyhoz kötődik a szimbolikában, hiszen Krisztus királya a Mindenségnek, ez igazából a Keresztfán mutatkozik meg. A kereszt szó is ismétlődik, és egyben több jelentést is kap: egyfelől a szenvedésre utal, másfelől a szenvedésből következő boldogságra: Krisztus szenvedése a világ boldogságát hozta, ugyanakkor Ő is megdicsőült. A kereszt hordozása lehet nehéz, de ha magasabb cél érdekében történik, boldogságot idéz elő.
A következő három sor Krisztus az embereken való könyörületességéről és hozzájuk való jóakaratáról beszél. Ez a szakasz látomásszerű, és jelzi, hogy a Háromkirályok felismerték Jézus valódi természetét: nem parancsol, nem büntet, hanem imádkozik, szolgál, tanít, és a mi bűneinket veszi magára. T.S. Eliot szereplőivel szemben ezek a bölcsek eljutottak a valódi felismerésig:
„Mintha tanítana, pedig imádkozik.
Mintha büntetne, pedig bűnhődik.
Mintha parancsolna, pedig szolgál.”
A következő két sorban az ellentétet a felnőtt és a gyermek képezi: a Háromkirályok egyszerre látják a felnőtt Jézust és a Kisdedet, ugyanakkor ezek a szavak az Evangéliumra is utalnak, ahol Krisztus hangsúlyozza, hogy a gyermeki lelkületűeké a Mennyek Országa. A zárósor különlegességét a többszörös gondolatkör adja. Hangsúlyos helyen van a mondanivaló, hiszen nem csak zárja a verset, hanem külön is áll:
„Mintha te lennél, pedig Én vagyok.”
Itt nem feltétlenül a beszélőre kell gondolnunk, hanem mintha maga Isten és Krisztus szólna hozzánk. Az Én vagyok hangsúlyosságát az Én nagybetűs írása jelzi. Az Ószövetségben Isten „Vagyok, aki Vagyok” mondta magáról Mózesnek:
„Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.” (Mózes 2. 3 14-15.)
Az Újszövetség szöveghelyeire is gondolhatunk:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.„ (János 14.6)
„De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Máté 14.27)
„Miközben erről beszéltek, Jézus megjelent közöttük és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek! (Én vagyok, ne féljetek.)” (Lukács 24.36.)
Krisztus urunk ezen mondataival bátorít minket, ugyanakkor kijelentést tesz önmagáról. Weöres versében viszont utalhat a legnagyobb misztériumra is: Isten és az ember viszonyára, arra a pontra, ahol az ember Istenhez talál, és szinte eggyé lesz Vele. A másik nagy misztérium maga Jézus, akiben egyaránt jelen van az emberi és isteni természet, és aki azért, hogy nekünk, embereknek segítsen, a lehető legtörékenyebb emberi alakban, kisdedként jött erre a világra.
A Karácsonyi ünnepkör legfontosabb mozzanata a Születés, ami nélkül nincs Halál és nincs Feltámadás sem. Krisztust a világban a legegyszerűbbek, a társadalom perifériáján élő pásztorok után a legnagyobb bölcsek látták. Érdekes megfigyelni, hogy a három kortárs költő mennyire más szemszögből látja a Háromkirályokat: Eliot és Babits az út nehézségeiről beszél. Eliotnál a bölcs töpreng, többé már nem találja helyét a világban, Babitsnál a költő a világ kegyetlenségét tapasztalja, Weöres Sándor bölcse ellentétekben gondolkodik, de felismeri a Kisded valódi lényegét, és önmagára tudja vonatkoztatni a felismert tényeket. Kérdés ennek tükrében, hogy a különböző költőknél a Háromkirályok sikerrel jártak-e? Ezt a kérdést olyan szemszögből érdemes feltenni, hogy megtörtént-e a belső változás, felismerték-e a Kisdedben a Megváltót? Eliot bölcsei még nem, ugyanakkor más, magasabb minőségben kezdik élni az életüket, és tudják, hogy van másfajta halál is, ami nagyon fontos. Babits bölcse önhibáján kívül későn ér oda, csak a mirrhája marad, az is megromolva, de azt odaadja Krisztusnak. Azt mondhatnánk, hogy nem ér célba, de különös módon mégis célba ér: találkozik Krisztussal, és amije maradt, azt mind odaadja Neki. Ebben a versben sem jelenik meg a Feltámadás, de tudjuk, hogy be fog következni, a mirrha is utal rá.Weöres bölcsei rácsodálkoznak a Kisdedre, felismerik a későbbi tanítót, szolgát, Megváltót, így az ő utuk teljes mértékben sikeres volt, és az ő esetükben érződik leginkább az a lelki béke, aminek a Kisded láttán be kell következzen minden ember szívében. A három vers külön-külön is rámutat arra, hogy a Háromkirályok alakjai az egyén belső utazásának metaforája, mely igen viszontagságos és gyötrelmekkel teli, de az út végén Krisztus és a Megváltás várja.
Benei Fédra
Források:
https://lexikon.katolikus.hu/V/v%C3%ADzkereszt.html
https://www.veszpremiersekseg.hu/el-kell-ernunk-betlehembe-2/
T. S. Eliot: http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/vilag/Eliot.htm
https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Eliot%2C_T._S.-1888/The_Journey_of_the_Magi/hu/8854-A_h%C3%A1romkir%C3%A1lyok_utaz%C3%A1sa
Weöres Sándor: https://metropolita.hu/2010/08/weores-sandor-a-haromkiralyok-imaja/