Újkenyér / Kisasszony hava 15.-én a hónap legjelentősebb, azonban sajnálatos módon meglehetősen elfeledett (elfeledtetett) jeles napjára, Nagyboldogasszony ünnepére, a jézusi történetben Mária mennybevételére és megkoronázódására emlékezünk.
A keresztény, elsősorban pedig a katolikus hagyományban Jézus anyjának, Szűz Máriának élettörténete, annak legjelentősebb állomásai a nők Istennői minőségének egyre tisztább fokozatait, megéléseit őrizte meg. A kereszténység előtti Istenanya kultusza alakult át, „mentődött meg” a Mária, nemzetünknél pedig inkább a Boldogasszony ünnepeken keresztül (Gellért püspök szorgalmazta István királynak, hogy Mária alakját mielőbb olvasszák egybe a korábbi hit Boldogasszonyával). Mindez olyannyira kiemelkedő volt a néphagyományban, a népi vallásosságban, hogy a három jelentős Krisztus-ünnep (húsvét, karácsony, pünkösd) mellett közel 40(!) Boldogasszony nap élt nagyjából a 20. század közepéig.
Ezen jeles napok között voltak, amelyeket az egyház is kiemelt és kötelező ünnepnek rendelt el (ezekből néhányat idővel a jézusi történethez kapcsoltak inkább), azonban a többség csak a nemzet lelkében és szakrális életében nyilvánult meg. Előbbiekre példa Kisasszony (09.08.), Sarlós Boldogasszony (07.02.) és Nagyboldogasszony (08.15.), a második csoportba tartozik például Gyertyaszentelő (02.02.), illetve Gyümölcsoltó Boldogasszony (03.25.). Míg a harmadik csoportban többek között említhetjük Földtiltó (12.08.), Havi (08.05.), vagy Fogolykiváltó Boldogasszony (09.24.) napját.
A mai ünnep mind közül azért a legjelentősebb, mert a női életút, az Istennői minőségbe való átalakulás szentséges lezárása, bibliai értelemben Mária életének, vállalásainak, örömeinek és szenvedéseinek gyümölcseként, annak jutalmául megkoronáztatott, vagy más szóval megüdvözült (Mennybe vétetett). Gondoljunk bele, hogy egy nő számára az igazi megnyugvás valóban az lehet, amikor életének végén, családja, gyermekei, unokái, dédunokái körében, békésen, lelki megnyugvással telve eltávozik az élők sorából.
Minderre emlékeztet bennünket Nagyboldogasszony, aki a magyarság és a mindenkori magyar állam védelmezője és örökös királynője egyben, ugyanis első uralkodónk, István király életének utolsó napján, 1038.08.15.-én, egy szertartás (mise) keretében, éppen ezen az ünnepen ajánlotta fel koronáját, vagyis országát és népét az Istenanya, keresztény terminológiában a Szűzanya oltalmába. Ez a szakrális Magyar Királyság születésnapja (és nem aug. 20.-a!), amikortól Boldogasszony számunkra, a világon elsőként Patrona Hungariae, illetve ezzel együtt megszületett a Regnum Marianum eszméje (és később szokásjog-rendje) is. Feltételezhetjük, hogy István király elvesztve egyetlen fiát, látva a széthullás és további testvérháború (amit maga is folytatott!) veszélyét, szakrális úton, az Égi felajánlással kívánta biztosítani a megmaradást országának és nemzetének.
Ezen mozzanat és megoldási mód kapcsán lehet bárkinek fenntartása, esetleg kétsége, elvi-világnézeti aggálya, az viszont vitán felül áll, hogy ezer év után is létezik a magyar nyelv, kultúra és államiság a Kárpát-medencében, sőt azon is túl.
A fent összefoglalt kettős ünnephez kapcsolódóan Múzeumunk olajnyomat-gyűjteményéből választottunk egyet, amely Mária megkoronázódását és Mennybe vételét örökíti meg.
Ezen felül pedig érdemes és illő az újhatvani Szent István plébániatemplom oltárképét bemutatnunk, amely Benczúr Gyula festményének másolata, készítője Márton Lajos, témája pedig az Országfelajánlás.
A közel ezer éves hagyomány és annak mélyreható, a néplélekben ma is élő vonatkozásai okán méltó volna ezt a napot és ünnepet munkaszüneti nappá nyilvánítani, "pirosbetűs" állami ünneppé tenni (Dr. Varga Tibor jogtörténész nyomán).
Simon Tamás néprajzkutató
Felhasznált irodalom:
http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria-%C3%BCnnepek.html
https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/nagyboldogasszony__szuz_maria_mennybevetele
https://pestiferences.ferences.eu/2019/08/15/augusztus-15-nagyboldogasszony-unnepe/
Képek jegyzéke:
http://www.plebania60.hu/templomunk
Bacsa Tibor - Hatvani Márk: Hatvan képes levelezőlapok tükrében. Hatvan, 2010. 148.