A „Császári porcelánok, királyi kerámiák” című kiállításunk kapcsán Benei Fédra kolléganőnk a virágirodalom művei között bolyongva olyan válogatást állított össze, melynek kifejezetten porcelánokkal foglalkozó vagy porcelánokat leíró versek, prózai mű-részletek képezik az alapját. Új sorozatunkban e válogatásból fogunk hétről-hétre közölni 1-1 darabot.

Theophil Gautiert (1811-1872) elsősorban műkritikusként tartják számon a 19. századi romatikus irodalomban, pedig számos vers, regény és útleírás fűződik nevéhez. Az alábbiakban a 19.században egyre nagyobb teret nyerő orientalista irányzat hatására született versét olvashatják:

Theophile Gautier:

Kínai szerelem

Ó, asszonyom, nem önt szeretem én,
De még a bájos Júlia se bájol,
Nem félek a fehér Opheliától
És nem gyűlök fel Laura szemén.
A kedvesem ott él Kínába kinn ;
Agg szüleivel lakik ő nyugodtan
Egy hosszú, vékony porcellántoronyban
A Sárga-folyó zúgó partjain.
Ferdült szemében álmodó szigor,
Tenyérbe vágyik karcsú, könnyű lába,
A bőre villog, mint rézfényű lámpa,
Hosszúkás körme kármintól bíbor.
Olykor kibukkan a fátyol alól,
Fölötte csendbe csicsereg a fecske
S ő minden este álmodon, repesve
Barackvirágról, fűzfáról dalol.

 

Fordította: Kosztolányi Dezső

 

Kép forrása: https://4444k.blog.hu/2018/10/22/a_porcelan_torony