1944. március 19-e után a szövetséges légierő támadta az ország ipari, mezőgazdasági és közlekedési csomópontjait. A magyarországi légitámadások áldozatainak száma az 1944. januári határokon belül közel 20.000 főre tehető. Hatvan is sorra került, mint vasúti logisztikai csomópont.

A modern tudomány, a háború szolgálatára állva félelmetes eszközöket használt fel, amely emberek életét nagyüzemi módon oltották ki. A láncos-és gyújtóbombák nem válogattak. A légitámadás során több száz ember vesztette életét, sokan a vasútállomás melletti óvóhelyeken lelték halálukat, mivel azok is bombatalálatokat kaptak. A vasútállomás épülete, a rendező-pályaudvar és a vágányhálózat is szinte teljes egészében megsemmisült. Sok lakóház is összeomlott és több száz megrongálódott. A halotti anyakönyvek tanúsága szerint az elhunytak száma 165 fő volt, ennél azonban jóval magasabb lehetett az elhalálozottak száma. Sokan átutazóban voltak, többen a MÁV-alkalmazottak közül is meghaltak. Később készült jelentések szerint 300-400, sőt 600 áldozattal is számolhatunk.

Doktay Gyula, mérnök, helytörténész önkéntes tűzoltóként a helyszínre sietett és a következő látvány tárult a szeme elé.

„ Szörnyű látványt nyújtott – a volt állomás épülete előtt – a vasúthoz vezető úton sorjába fektetett 79 holttest. A bombarobbanások alkalmával vacum keletkezett, ami lehúzta az emberek testéről a ruhát és pőrére vetkőztette őket. Voltak olyan törzsek, ahol a fejet, lábat, kart leszakította testéről a vacum, s voltak olyan emberi testrészek, amiket a környező fák ágaira dobott a légnyomás, s úgy lógtak le az összeroncsolt testekről a leszaggatott részek, hogy még a legjobb, legerősebb idegzetű emberek is eltakarták az arcukat, hogy ne lássák a borzalmak borzalmát…”

Az áldozatok földi maradványait 1944. szeptember 23-án helyezték örök nyugalomra, a hatvani római katolikus temetőben.

Kökény Ferenc

történész-muzeológus