Doktay régészeti munkássága

 

Doktay Gyula elsősorban Hatvan történelmét kutatta nagy előszeretettel, de napjainkra legnagyobb hatást gyakorló tevékenysége az 1960-as évek nagy városi építkezései során megtalált régészeti leletek összegyűjtése volt, hiszen ez a gyűjtés adja a mai napig is a Hatvany Lajos Múzeum régészeti gyűjteményének alapját.

De lássuk, ő maga hogyan vélekedett régészeti gyűjtőszenvedélyéről:

„(…) Doktay Gyula okl. építészmérnök, hatvani lakos Hatvan város történelmével évtizedek óta foglalkozom, annak történelmét irom. A város, a hajdani vár területéről kikerült tárgyakat, régiségeket összegyűjtögettem s igen szép és értékes múzeumi anyaggal rendelkezem. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nem igen akad valaki, aki jobban ismerné városunk történelmét mint én.

Sok mindent összeszedtem, de még több elkallódott s kallódik napjainkban is ami pótolhatatlan veszteséget jelent várostörténelmi szempontból. A 30-as években Révász r.kap. az új rendőrségi épületben- az általa gyűjtött anyagból-berendezett egy kis múzeumot, amit Hatvanból való távozásakor reám testált. 1945-ig gyarapítottam is a már-már múzeum számba menő, gondjaimra bizott gyűjteményt, amikor is az akkori vérzivataros időben a gyűjteményt szétszórták s abból egy tű sem maradt meg. 

1950-ben Visegrádra kerültem a múzeumhoz ahol az ország legnagyobb ásatása folyt-folyik. A bennem szunnyadó parázs lángra gyúlt s a hosszú évek során ott szerzett tapasztalatim, gyakorlatom alapján újból megkezdtem itthon a gyűjtögetést. A szerencse hozzám szegődött. Az egykori vár területén-posta során- modern két emeletes házak alapozásakor nagyobb földtömegek megmozgatása vált szükségessé. A kiásott mély árkokból s az új szennyvízcsatornák árkaiból sok értékes középkori török hódoltsági anyag került elő, aminek jó részét sikerült megmentenem.”

Ahogy az idézetből is kitűnik régészeti kutatásai leginkább a hatvani török kori vár köré összpontosultak. Hatvant 1544-ben foglalták el a törökök, akik kiépítették a metszeteken is látható, a Zagyva vizével körülhatárolt palánkvárat. A hatvani vár fontos stratégiai szereppel bírt, hiszen egyrészt az északi határvonalat védte, másrészt keletről ill. délről védelmet biztosított, kvázi előváraként funkcionált az Oszmán Birodalom legnyugatibb csücskének, az 1541-ben elfoglalt Budának. A török e fontos pozíció okán szandzsákközponttá tette Hatvant és egészen 1686-ig szállásoltak el itt török hadtesteket. E több, mint 140 év török tartózkodás számos régészeti leletet hagyott maga után, amelyek Doktay kutatásának köszönhetően megőrzödtek az utókor számára is. Viszont néhány régészeti jelenség csak a helyszínen volt megfigyelhető, ezekről már csak Doktay feljegyzéseiből nyerhetünk képet. Mint például a posta soron megtalált egykori vár járószintjéről a következőket írja:

„A várfalakat rondellákat pedig melyek döngölt földből épültek volt. Lebontották, s eredeti helyük mentén szétteregették. Ezt bizonyítja a várudvar megtalált szintje is, ami 2 méterre van a jelenlegi járda szintjétől. Ez a kb. 6 km hosszú ~ 5 m. széles és 5~6 m magas kígyószerű várfal 120-150 ezer m³ földből tevődött össze, ami egy olyan kockának felel meg aminek egyik éle 50 m. Másfélezer olyan magas, mint 36m magas templomunk tornya. Természetesen ebből sokat elnyeltek a várárkok melyek 10-30 m szélességben is vették körül a várat.”

Az egykori vár területe a mai Hatvan belvárosára lokalizálható, a mai Bástya utcától a Nádasdy Tamás utcáig bezáródó településrészen. Itt több különböző ponton is számos régészeti lelet került elő földmunkák során. Az egyik legkülönlegesebb egy ún. mocsárlelet, török kori bőrből készült cipőtalpak együttese, melyet a mocsár oxigénhiányos közege tudott konzerválni.

 

 

Doktay a megtalálás pillanatát így idézi fel:

„Érdekes leletre bukkantak a munkások a szennyvíz levezető csatorna árkának ásásakor a volt várterület részén, a régi Lakatos ház udvarán. A föld kitermelése közben, 2 m-től kezdve, az ásó nyomán vékony bőrlemezek kerültek elő a birkatrágyás rétekből: a hatvani török várvédők és török lakóinak bocskortalpai. Ezek a megpatkózott, megszögelt közel 400 éves bocskortalpak a török-kor emlékei.”

A másik érdekes lelet, amelyre szintén Doktay bukkant az egy 503 darabból álló kora újkori ezüstdénár lelet, melyet 1966-ban a Horváth Mihály úton 2,3 méteres mélységben munkások találtak egy fából készült tárolóedényben. Doktay felhívására Dr. Nagy Árpád egri régész jött le Hatvanba és jelentést tett a pénzleletről, amelyet feltehetően magával is vitt, hiszen a dénárokat jelenleg az egri Dobó István Vármúzeum őrzi. Az érméket 1529 és 1541 között verték, tehát feltételezhető, hogy az 1544-es török foglalás elöl rejthette el egy magyar lakos a kincsleletet.

Szintén a Posta környékéről egy agyagból készült egykori-pipa mintaforma is Doktay birtokába került az 1960-as években. A mintaforma belsejében látható egy pont-hurok negatív minta, mely a pipa díszítését adja. A pipát a következő módon készítették el a mintaformával: A rúddá formált agyagot a pipa alakjához igazítva L-alakban kissé meghajlították, és így helyezték bele az öntőformába. A forma két részét súly alatt összepréselték, és az oldalán található két lyukon keresztül kivájták, hogy a pipa üregessé váljon. A formából kivéve és egy edénybe helyezve pedig kemencében kiégették.

 

 

Doktay török kori gyűjtéseinek legnagyobb részét a mindennapi használati tárgyak teszik ki. Ezek között nagyszámban képviseltetik magukat a fémtárgyak. Az egykori vár területén több helyen is, mint pl. a Papagáj-házak építésekor is kovácsolt vas leletegyüttes került elő, melyben találunk patkókat, vaskulcs töredéket, kapudísz maradványokat stb. Valószínűleg a török kori várban egy kovácsműhely is üzemelhetett, ennek az emlékei lennének az előbb említett tárgyak. A fémtárgyak közé sorolhatók a törökök által igen kedvelt fémkorsók, melynek autentikus megnevezése az ibrik. Az ibrik a leggyakoribb török kori fémedénynek mondható, hiszen a törökök mindennapi háztartásának kötelező kelléke volt, a folyadéktároláson kívül a napi ötszöri ima előtt elvégzendő rituális mosakodás eszköze is lehetett.

 

 

A használati tárgyak másik nagy csoportja a kerámiaedények emlékei. A 16-17. században már széleskörben elterjedt a mázzal ellátott kerámiák csoportja, melyek közül a legkedveltebb formák a korsók és tálak voltak, valamint már a fűtőeszközök, a kályhák is mázas csempékkel lettek burkolva. Utóbbiak elsődleges funkciója, a meleg biztosítása mellett, a rajtuk látható magas színvonalú mázas dísz miatt egyfajta „lakásdekoráció” szerepet is játszott a korabeli háztartásokban.

 

 

A fentebb felsorolt tárgyak nagyrésze eddig bár leltározásra került, de még számos Doktay által gyűjtött leltározatlan dobozok várják, hogy a régészeti gyűjtemény részévé váljanak. Doktay Gyula példásan megőrizte a régészeti leleteket az utókor számára, az utódok feladata pedig az, hogy ezeket az emlékeket nyilvántartásba vegyék.

Gál Andrea,

régész

A fotók a HLM tulajdonát képezik.

Az idézetek Doktay Gyula írásos hagyatékából származnak.