A pünkösd elsősorban egyházi ünnep, mely mindig a húsvétot követő 50. napra esik. Idén május 23-án és 24-én tartjuk pünkösdvasárnapot, illetve pünkösdhétfőt. Az ünnep idejére az elnevezése is utal, a pentekosztész, azaz ’ötvenedik’, görög eredetű szóból származik. Ezt a kifejezést számos indoeurópai nyelv átvette az ünnep megjelölésére.

A pünkösd a kereszténység egyik főünnepe, az egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A Szentlélek kiáradásának ünnepe egyben az egyház születésnapja is. Pünkösdkor Szent Péter beszédének hatására sokan megtértek, belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek.

Alapvetően szakrális jellege ellenére pünkösd ünnepe számos világi vonatkozással is bír. Bálint Sándor néprajzkutató úgy látta, a pünkösd az az ünnep, ami Európa népeinek megkeresztelkedése után a legtöbbet őrizte meg az ősi tavaszünnepekből. A kapcsolódó hagyományok gyakran összefüggésbe hozhatók a tavaszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló ősi szokásvilágával.

Pünkösd ünnepének világi oldalát mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok tiltó rendelkezés, mely a középkor és az újkor során a pünkösdöt kísérő népszokásokat érintette. Több kutató tudatos egyházi stratégiát lát a híres búcsújáróhelyek (például Máriaradna, Mátraverebély, Csíksomlyó) búcsúnapjainak pünkösdre történő időzítésében.

A fent említett korlátozások elsősorban a pünkösdi királyválasztást érintették. Az ünnep egyik legősibb hagyományáról van szó, első leírása 1647-ből származik. Alapvetően legények lóháton, különféle akadályok között megrendezett ügyességi játéka értendő alatta, melynek nyertesét pünkösdi királlyá választották. Szendrey Ákos néprajzkutató így mutatja be a pünkösdi király uralkodói jogkörét: „A pünkösdi király egy évig igazi királyuk volt a legényeknek: deres, kaloda nem fenyegette, borát a földesúr vagy az elöljáróság fizette, lovát és marháit a legények őrizték, hivatalos volt minden lakodalomba, házi és kocsmai összejövetelre, a rendtartások ellen vétő legényekre bírságot vagy bizonyos számú lapickaütést rótt ki és neki minden legény engedelmeskedni tartozott…”

A pünkösdi királyság azonban – vitathatatlan előnyei mellett – magában hordozza a múlandóságot. Egy év leteltével a „király” elveszítette kiváltságait, visszatért átlagos életéhez. Szemléletes az a szóbeszéd, mely szerint a kiegyezés után Ferenc József koronázását eredetileg pünkösd vasárnapjára tervezték, a pünkösdi királyság kellemetlen asszociációi miatt azonban a szertartást előrehozták szombatra.

A pünkösdhöz kötődő egyéb népszokások, például a pünkösdölésnek nevezett köszöntés és adománygyűjtés vagy a kislányok pünkösdikirályné-járása, nem gyökereznek olyan távoli múltban, viszont tovább fennmaradtak. Pünkösdülésre még a 20. század közepén is volt példa, több leírás maradt ránk például Galgamácsáról és Turáról. A királyné-járás során legtöbbször négy lány egy kisebbet vezetett házról házra, utóbbi volt a pünkösdi királyné. Mikor megérkeztek egy udvarba, egy kendő négy sarkát kifeszítve afféle baldachint rögtönöztek a középen álló kislány feje fölé. Énekeltek, körüljárták, végül pedig felemelték, a következő felkiáltással: „Ekkora legyen a kendtek kendere, mint a kis királyné!”

A kender növekedését célzó agrármágia a pünkösdi ételek rituális kiválasztásában is megnyilvánult. Az ünnepi ebédre gyakran fogyasztottak édes tésztákat, ezek sárgás színével a kender sárgaságát igyekeznek biztosítani.

Az ünnephez legszorosabban kötődő növény a bánáti bazsarózsa, melyet az egyház emelt pünkösdi rózsává, így lett ennek a két napnak a hivatalos virága. Piros színe a Szentlélek lángnyelveire emlékeztet, tüskétlen szára miatt pedig Szűz Mária virágaként emlegetik, jól szimbolizálja az ártatlanságot. Szirma és levele is megjelenhet szentelményként. Ismerünk adatokat arra, hogy gyógyítási céllal pünkösdi rózsa levelét szórták a jószág takarmányába, illetve hogy virágját bajelhárító funkciója miatt a várandós asszony fürdővizébe tették.

A víz és a pünkösd összefüggését a harmatszedés rítusa is bizonyítja. A pünkösdi harmattal való mosakodás szeplőűző és szépségvarázsló hatása általános hiedelem volt. Egyes helyeken mezítelenül szedték a rozsharmatot szemfájás és kelés ellen. Turán pünkösd napján szigorú böjtöt tartottak, és a harmatszedés szokása is jellemző volt. Szembaj ellen reméltek védelmet nyerni a pünkösd hajnalán gyűjtött harmattól. Hajnal előtt kiterítettek egy zsebkendőt a fűre. Miután a harmat rászállt, megtörölköztek vele, így szerették volna elkerülni a szeplőket. Szembaj ellen akkor tartották alkalmasnak, ha nagy mennyiségű harmatot szívott magába a kendő, és ki is lehet facsarni. A virágokon megült harmat is hasonló célra volt használható, de csakis frissiben szedve.

Deme Ágnes,
néprajzkutató

A képek forrása:
www.magyarkurir.hu
www.hirlevelplusz.hu