A török megszállás alatt lévő magyar területek egyik legfontosabb török végvára Hatvan volt.

Szandzsákszékhely, illetve Buda várvédelmi övezetének fontos eleme volt, a Felvidék és Erdély felé vezető utak csomópontja, a keresztény kézen lévő Eger ellenvára. A megszállók hosszú távra fészkelték be magukat, és a várat jelentős erőddé fejlesztették. 1593-ban a felvidéki császári sereg parancsnoka, báró Christoph von Teuffenbach generális, kassai főkapitány, Fülek, Szécsény, Buják, Hajnácska, Drégely és Hollókő sikeres visszavételét követően tervbe vette Nógrád és Hatvan ostromát is, hogy mélyítse taktikai sikerét.

1594 márciusában húszezres hadával és ostromszereivel Hatvan ellen indult. A német-magyar sereg létszámáról változó adatok maradtak fenn. A kassai főkapitány német nehézlovassággal és szintén német-magyar gyalogsággal rendelkezett. Vonulásának során magához vonta a végvárak állományának egy részét. 1594. április 20-ra Hatvan alá érkeztek az elsősorban felvidéki előkelők és nemesi felkelők leginkább lovasságból álló egyesült csapatai is. Ekkorra körülbelül 15.000 főre tehető a Hatvant ostromlók létszáma. Hasszán budai pasa, felismerve Hatvan esetleges elvesztésének következményeit, felmentő sereggel igyekezett az akkor ostromlott szandzsákszékhely megsegítésére, és egyben csatlakozott Szinán pasazáde Mehmed, ruméliai beglerbég seregéhez.

A felmentésre induló török sereg létszámáról, ugyanúgy, ahogy a Hatvant ostromlókéról a forrásokban eltérő információk vannak. Mivel a Komáromból Esztergom ostromához gyülekező keresztény fősereg megtámadását a törökök, az ellenség ereje és a saját seregük kisebb létszáma miatt, nem tartották reális célnak, így a hatvani törökök segítségére siettek. A felmentő sereg létszáma 10-13.000 főből állhatott. A beglerbég és a budai pasa csapatihoz a gyulai, a szolnoki és más török végvárak csapatai is csatlakoztak, de azok nem Buda irányából érkeztek.

A törökök, a Zagyva lerontott átkelőhelye és az amúgy is süppedős mocsaras terület miatt, Jászberény irányába kerültek volna, hogy meglepjék a Hatvant addig sikertelenül ostromló keresztény sereget. A császári hadvezér tudott a törökök szándékáról és Forgách Simon vezetésével főleg végváriakból álló sereget küldött a beglerbég és Hasszán pasa csapatai ellen. 

A források szerint az ostromlók seregének jelentős része magyar volt, és többnyire lovasok, akik inkább a mezei harchoz szoktak. A közeledő törökök miatt összehívott haditanácson a magyarok követelték a fővezértől, hogy engedje őket a török ellen harcolni.

„Mi sok zsibongás után addig untatták a király képit (ti. a király kassai képviselőjét, Teuffenbachot — T. S. L.), hogy felülénk, utánnokmenink, jóllehet elég nehezen vehetek rejá, ü maga egyik részivel az hadnak az táborban maradván". (Istvánnfy Miklós közlése)

A követelés miatt feltételezhető, hogy Teuffenbach nem szándékozott megosztani a seregét, de a nyomásnak mégis engedett, kinevezvén a törökellenes háború tapasztalt veteránját, Forgách Ádámot, hogy vezesse a jobbára magyarokból álló lovasságot, amelyhez német vérteseit adta.

Teuffenbach Mátyás főhercegnek küldött május 4-i levelében azt írta, hogy a törökök a megáradt Zagyván nem tudtak átkelni, ezért a jászberényi aga másnap a sereget megfelelő átkelőhelyhez vezette. A keresztény had átkelt a Zagyván, és Turánál utolérte az ellenséget. A törökök létszámbeli fölénye és a nehéz terepi körülmények ellenére a keresztény sereg legyőzte a török hadat. Vereség esetén a Hatvant ostromlók veszélyes helyzetbe kerültek volna, mivel a megosztott ostromsereg létszáma akkor jelentősen lecsökken. Azonban a több órán át tartó összecsapás a királyi sereg nagy győzelmével végződött. Ezt tükrözte a török had megfutamodásán túl az a tény is, hogy az ellenség vesztesége jóval nagyobb volt, mint Forgách Simon seregéé. A csatában elesett török harcosok száma mindenképpen meghaladhatta a 2.500-at, s talán elérhette a 3.500 főt is. A török források a „vértanúk” számát 3.000-4.000 körülire teszik. Ha a török sebesültek magas arányát is számítjuk, akkor jelentős veszteséggel záródott számukra a csata. A gyulai szandzsákbég, a szolnoki bég és még számos főtiszt ott maradt a harcmezőn. A törökök ágyúi, poggyászai és a zászlók is zsákmánnyá lettek. A keresztény sereg vesztesége jóval kisebb volt, a halottak és a sebesültek együttes száma 1.000 körülire tehető. A hatvani várőrség – látván, hogy az ostromló had létszáma lecsökkent – sikeres kitörést intézett Teuffenbach serege ellen. A győztesek visszatérése után újult erővel folyt a vár ostroma. Sajnos nem sikerült kihasználni a Turánál kivívott győzelmet, Hatvan török kézen maradt. A kudarchoz az is hozzátartozott, hogy az erősséget védő Zagyva vizét nem sikerült elvezetni, és a várárok feltöltésére irányuló törekvés is meghiúsult. A védőknek a budai pasa továbbra is segítséget ígért, ami tartotta bennük a lelket, és a, fent már említett, vízelvezetés és feltöltés kudarca is erősítette a további ellenállás szándékát. A kassai főkapitány által kért 4.000 gyalogos sem érkezett meg, és a rohamoknak is jelentős áldozatai voltak német-magyar részről. A veszteségek miatt lecsökkent ostromló sereg felhagyott az ostrommal, mert Szinán nagyvezír serege közeledett a vár felmentésére, és az Esztergomot sikertelenül ostromló császári sereg fővezére, Mátyás főherceg, utasította Teuffenbachot, hogy hagyjon fel az ostrommal, és csatlakozzon hozzá. Július másodikával vége szakadt a hosszú ostromnak. Hatvan és Esztergom védőinek kitartása miatt a nagyvezír csapatai előnyös pozícióból folytatták előrenyomulásukat, amelynek eredménye az lett, hogy több, fontos magyar vár és város a törökök kezére került a Dunántúlon, Bécs irányában. Forgács Simon turai győzelme így másodlagos jelentőségűvé vált. A hatvani és az esztergomi őrségek helytállásával a vár a nyugati irányba előrenyomuló török csapatok hátát biztosította, hozzájárulva Tata, Győr és Pápa elfoglalásához.

Kökény Ferenc,
történész