A többnyire agyagból égetett orsókarikákat vagy, ahogy a régészetben többnyire nevezik, az orsógombokat az újkőkor óta használták, gyakori leletei a településobjektumoknak, és egyes népeknél (pl. a szarmatáknál) a temetkezéseknek is. Azonban e használati tárgy funkciója már nem olyan széleskörűen ismert, viszont annál hangsúlyosabb szerepe volt a korabeli életben, a szövés-fonás eszköze volt.

Már az őskori ember is az állati szőrt vagy gyapjút – a nemezelés mellett – fonással munkálta meg, a növényi anyagok némelyike (len, gyapot, kender stb.) pedig szövésre volt alkalmas. A megmunkálás első lépése volt az állati szőr vagy növényi rost hosszú fonallá egyesítése. Az őskor korai időszakában a legegyszerűbb technikát alkalmazták, a combon tenyérrel történő sodrást.

A késő őskorban a fiatalabb időszakok népei (a rómaiak és a velük szomszédos törzsek) már a fejlettebb módszerrel dolgoztak, amely alatt a mai fonás érthető. A fonáshoz szükséges volt a guzsaly és az orsó használata. A guzsalyra illesztették fel a fonás kezdetén pl. a gyapjút vagy lenszöszt és ebből a csomóból húzogatták ki a szálakat az orsóra. Az orsó forgatásával - mely rendszerint egy fából készült botocskából és egy korong alakú súlyból, vagyis az orsógombból állt - pedig a kihúzott szálak sodrott fonallá álltak össze. A mellékelt képen láthatjuk, hogy egy álló római nő bal kezében tartja a feltehetőleg gyapjúcsomós guzsalyt, a jobb kezében pedig az orsót, utóbbit ujjai segítségével folyamatosan pörgeti, így vezeti át a guzsalyról kihúzott szálat az orsóra.

A guzsaly és az orsó szára legtöbbször fából készült (bár akad példánk fémből készült guzsalyokra a Keszthely-Fenékpusztán feltárt római sírokban), ezért Magyarországon az éghajlati viszonyok miatt nem maradtak nyomai a településeken vagy a temetkezésekben, mindössze az orsógombok tanúskodnak a hajdani fonás létéről. Az orsógombokat rendszerint a sírban talált helyzetük alapján, a nők az övükre akasztva viselték és gyakran díszítették is. Alakjukat tekintve is több variáns létezik a gömbös testűektől egészen a kettős csonkakúp alakúakig.

A Hatvany Lajos Múzeum is őriz pár szórvány, Hatvan határából előkerült, őskori és szarmata orsógombot, valamint orsókarikákat is. Utóbbiak másodlagos felhasználású tárgyak, hiszen az eltört kerámiák darabjaiból alakították ki őket, így megmunkálásuk kevésbé magasfokú, mint az orsógomboké. A hatvani leleteken különféle díszítések láthatók: A kettős csonkakúp alakú példányt egyszerű párhuzamosan futó vésett vonalsorok díszítik, valamint a szürke színű darabon három különleges, kidomborodó spirális csigavonal fut körbe.

Gál Andrea,
régész