Szent Balázs napján, február 3-án a téli ünnepkör és a farsang több szokása, hagyománya figyelhető meg. Ezek között is a legismertebb a balázsolás, a gyerekeket a torokbetegségektől védő szertartás gyakorlata.
Maga Szent Balázs természetesen valóban létezett. A hagyomány szerint örmény származású volt, a kisázsiai Szebaszté püspöke. Számos csodáját ismerjük, ezek közül is a legendák alapjának az tekinthető, amikor egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. Az asszony étellel és gyertyákkal fejezte ki köszöntét a püspöknek. Balázs neki – és mindenki másnak is, aki a templomba gyertyákat vitt – jólétet és egészséget ígért. Szokássá vált, hogy szükség idejében a szentnek gyertyákat áldoznak. A 6. században a püspök nevét már a torokfájás gyógyítójaként emlegették. Emlékére alakult ki az a hagyomány, hogy az emberek az áldozatra szánt gyertyákat a torkuk elé tartották, miközben egészségért imádkoztak. Később ezt a szokást az egyház szertartásként gyakorolta, nálunk balázsolásnak vagy balázs-áldásnak nevezik.
Egy másik történet szerint a szent püspök az üldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. A római helytartó azonban tovább kereste a remete püspököt, ezért Szent Balázs 316 táján vértanúhalált halt, torkát elvágva kivégezték.
Az alakját övező legendák minden mozzanata – de kultusza és a nevéhez fűződő szokások is – jól illeszkedik a téli ünnepkör hiedelmei közé. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, az énekesek védőszentje. Erre utal a halszálkától megmentett gyermek legendája. A gyermekhalandóság okai közt élenjáró torokgyík (diftéria) ellen az anyák Szent Balázstól reméltek védelmet nyerni. Balázs-napkor a templomba vitték gyermekeiket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni. A gyertyák melletti Balázs-napi hiedelmek az almát / szentelt almát is számon tartják, mint a torokbetegségek hatékony ellenszerét. Egyes vidékeken az alma héjával füstölték a beteget, ettől várva gyógyulást.
Érdekesség azonban, hogy a legenda halszálkát említ, nem betegséget, és ez arra utal, hogy Balázs már a nagyböjt szentje, a hal ugyanis böjti étel. Való igaz, hogy a böjt kezdőnapjának, hamvazószerdának, legkorábbi lehetséges időpontja Balázs napjára következik. Így Balázs napjának kultusza már a farsangi hagyományok végéhez illeszkedik, a nagyböjt előtti szokásokhoz kötődik.
A Balázs-járás szintén Balázs napjához kötődő adománygyűjtő, köszöntő hagyomány. Balázs-járás alkalmával a tanító tanítványaival járta sorra a falut, majd később már csak a fiúk jártak házról házra, elmondták éneküket, ezután ajándékot kaptak, ez a tanítót illette. A Felvidéken a Balázs-járás résztvevői hosszú vasnyársat is vittek magukkal, amelyet a padlásba szúrtak, majd a nyársvivő körül járva énekelték a köszöntőszöveg töredékes változatát. A tanító részére szalonnát, babot, kolbászt, lisztet kaptak. A tanító néhány nap múlva a gyermekeket megvendégelte, ezután dudára táncoltak.
A Balázs-napi hagyományoknak az irodalomban is sok példája van. Legismertebb talán Babits Mihály Balázsolás c. verse (a költő gégerákban szenvedett, ezért fordult a torokbetegségeket orvosló szenthez), vagy Pilinszky János Balázsolásra elnevezésű írása.

A képek forrása:

www.magyarkurir.hu
www.tudasbazis.sulinet.hu