A mai nappal "TRIANON 100-101" címmel - a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriuma alkalmából - egy sorozatot indítunk, melynek keretében hetente egy-egy érdekességet kiemelve szeretnénk megemlékezni a 100 évvel ezelőtti eseményekről. Lassan vége az évnek, de nincs vége a megemlékezéseknek, hiszen a járvány miatt a jövő évre tolódnak elmaradt kiállítások és egyéb visszatekintések. A ma embere korábban is kielégíthette kíváncsiságát a témát illetően az évfordulóra készült cikkekből, a médiában bemutatott műsorokból, a megjelent kötetekből. A 100 évvel ezelőtt bekövetkezett tragédiának máig tartó hatásai vannak, írni és beszélni kell hát róla az évfordulón túlmenően is. A Facebook-on megjelenő rövid írások valamennyire hozzájárulhatnak a megértéshez és felkelthetik az érdeklődést.

Trianon előtti Trianon és következményei.

Az I. világháborút lezáró békeszerződések (a vesztesek számára diktátumok) kapcsán jogosan merül fel a kérdés az okokról. Egy problémának nemcsak a legutóbbi történések, folyamatok lehetnek az okai, hanem akár több évszázadra is vissza kell nyúlni, hiszen volt egy jelentős területcsonkítás a 16. században, amelyet még nem élt át a magyarság addigi történelme folyamán. Az 1558-ban, a hódoltsági területen megszülető gyermekeknek a Török Birodalom alatt kellett leélniük az életüket, és még az unokáiknak is félholdat kellett látniuk a megmaradt, roskadozó, török imahellyé alakított templomok tornyain. A törököktől elszenvedett katonai vereség és a korábbi évszázadokban középhatalomként meghatározó súllyal bíró Magyar Királyság feldarabolása volt a magyarság első Trianonja. Innentől kezdve a gazdasági, szellemi és erkölcsi erőforrásokat nagyhatalmi törekvések, politikai torzsalkodások és főként a kétségbeesett önvédelmi küzdelmek emésztették fel. Az ország központi területei a háborús pusztítás, vérveszteség és elvándorlás következtében elnéptelenedtek. A peremterületeken, az erdős-hegyes vidékeken élő nemzetiségek azonban kevesebb veszteség árán vészelték át a háborús időszakokat, komoly demográfiai növekedést produkálva. Mindeközben folyamatos volt a török elől menekülő délszláv népesség és a románok beáramlása. A kialakult helyzethez hozzájárult még Bécs tudatos telepítési politikája, amely a gazdasági szempontokon túlmenően elsősorban németajkú, katolikus, az udvar iránt elkötelezett családok bevándoroltatásában nyilvánult meg. A déli határszakaszon, a megszervezett Határőrvidéken a szerb, horvát és román nemzet tagjai is számos kiváltságot nyertek. E folyamat eredményeként a török kiűzése utáni évtizedekben a magyarság saját országában egyharmados kisebbségbe szorult, és ezáltal a mind jobban lélekszámban megerősödő nemzetiségeknek lehetőségük nyílt saját nemzetépítési céljaik kialakítására, majdani megvalósítására.

A 19. század második felének utolsó évtizedeiben a kormányzat stabilitása, a kedvező demográfiai mutatók, az életszínvonal emelkedése és a Magyar Királyság ezeréves fennállásának örömünnepe miatt a magyar politikai elit új nemzedékén egyfajta magabiztosság lett úrrá. A nemzetiségi politika rossz irányt vett, táptalajul szolgálva a fokozatosan kialakuló önállósodási törekvéseknek. Nem lehet nem megemlíteni az ország nemzetközi megítélésének kérdését sem, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követő évtizedekhez képest sokat romlott, köszönhetően azoknak a nemzetiségi vezetőknek, akik a megoldatlan kérdéseket, valós és vélt igazságokat nemzetközi fórumokra vitték ki. Ausztria-Magyarország hatalmi szerepe, a Német Császársággal való szövetsége az ellenérdekelt hatalmakat - Angliát, Franciaországot, Oroszországot és szövetségeseiket - politikai aspirációikra, gazdaságpolitikai stratégiákra késztette. A Monarchia nemzetiségi problémáira építve elindult egy lejárató kampány, melynek eredményeként kialakult az a, valójában nem megalapozott, erősen túlzó vélemény, hogy a dualista monarchia a „népek börtöne” lett. A nemzetközi lejárató kampányról egy-egy példán keresztül a következő héten lesz szó.