Babits Mihály a 20. század legjelentősebb írói közé tartozik, akinek lírai és prózai művei a mai napig meghatározóak.
Istenes versei az életmű meghatározó pontjai. A költő mély katolicizmusa látható műveiben, még akkor is, ha vitatkozik Istennel, vagy az antik istenekről ír. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül tekintjük át Babits istenes verseit.
Babits Mihály az antikvitásból merített több versében is, így a Hiszekegy címűben. A mű érdekessége, hogy a katolikus Hiszekegy a cím, és a műben az ógörög istenekre történik utalás. A kezdősor ellentmond a címnek:
Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek,
istent látok, ezert, s nem szomorú a világ.
Az indoklás a kezdősorokban van: a világ sokszínűsége miatt lehetetlen az egyistenhit. A költő elgondolása szerint az antik istenek, noha letűntek, napjainkban is éreztetik hatalmukat. Ez egyik pontja a lírai életműnek, ahol a folytonosságot érezteti a költő:
„Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre
bárha nem is hisz már bennük a léha világ:
egy isten se szorult a hitre s az emberi kegyre
egyike zengő ég, másika néma virág.”
Az istenek eszerint önálló létezők, akiknek a létezése az emberi hittől független. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy Babits az antik isteneket imádta volna, hanem a folytonosságra mutat rá: a görög – római kor a mai napig hat.
A Jó pásztor, Galla Placidia mauzóleuma
https://www.meisterdrucke.hu/fineart-nyomatok/Paleo-Christian/1317749/A-j%C3%B3-p%C3%A1sztor,-a-Galla-Placidia-mauz%C3%B3leum-bej%C3%A1rati-ajtaja-feletti-keret-mozaikja,-c425-%28mozaik%29.html
Az első világháború fordulatot hoz. Babits Mihály legjobbjainkkal együtt látta, hogy a háború csak katasztrófát hozhat a nemzetre, és humanitárius szempontból is elítélte. Természetesen, mint keresztény ember is szót emelt a gyilkolás ellen, hiszen az öldöklés soha nem lehet Isten akarata, és a szánt szándékos emberölés égbekiáltó bűn, ami beláthatatlan szenvedést okoz.
Az 1914-ben keletkezett Miatyánk a régi magyar irodalom csodaszép hagyományát eleveníti föl: a költő az imádság egyes soraihoz hozzáfűzi a maga gondolatait, így könyörög Istenhez.
„Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!”
Babits ebben a művében is eltávolodik attól a véres, harcoló, agresszív istenképtől. A Strófák a templomhoz című versében egy egyszerű, épp ezért nem látogatott, a költő korában épült templom szemlélésétől jut el az erkölcsi mondanivalóig:
„mert szép vagy, ó templom! s aki alkotott abban híven élt
egy régi élet, mely régen álmodott álmokból, s régen remélt
reményekből, s régen félt félelmekből kelt elő,
s lélekről lélekre száll maig, s lélekről lélekre nő!
[…]
de tetőd felett
mégis a kereszt tiszteletes jelét viseled,
mely azt mondja: Béke a földön, ember! s ha harcolni kell,
az istenekkel harcolj[…]”
Az 1911-ben Szent Mihályhoz íródott műben a költő a harcos arkangyal segítségét kérni, hogy legyen ereje a gonosszal harcolni. (Szent Mihály a gonosz elleni harcot vezeti a Jelenések könyvében.)
A versben megjelenő önzés nem az a fajta, amit a mindennapi szóhasználatban jelen van, tehát nem a csak magunkkal törődő, mások javát nem szolgáló önzés, hanem a legjobb tulajdonságainkban való kiteljesedés, ami mások javát is szolgálja. A harag sem feltétlenül a hét főbűn egyike, az az érzés, ami már káros magunkra és másokra is, hanem nemes indulat.
„Önts belém önzést, angyala a harcnak,
hisz önzésnél e földön van-e drágább?
az Úr önzésre építé világát,
önzés a legjobb köszörű a kardnak,
+++ önzés a harcok legkülönb szitója,
miket az Úr itt rendelt örökössé:
harag és önzés tesz szivet nemessé
s a bátor önzőt a nagy Isten ója.
Miért teremtett ösztönnel s erővel,
ha sutba rejtem ösztönöm s erőmet?
énvelem célja van a Teremtőnek
és nem vitázhatom a Teremtővel.”
Szent Mihály:
https://szeretetlang.blog.hu/2018/09/20/szent_mihaly_arkangyal_x_resz_a_romai_angyalvar
A Fortissimo –ban, nagyívű háborúellenes költeményében vitába száll a Teremtővel. A mű központi kérdése, hogy miért hallgat az Isten, hol van ennyi szörnyűség közepette? Miért engedi meg ezt a borzalmat? A teológiai válasz az, hogy Isten az embernek szabad akaratot adott, így szabadon dönthet a rossz mellett is. Ha az ember a rosszat választja, akkor nem Isten távolodik el az embertől, hanem fordítva, az ember az Istentől, kihagyja az életéből és a döntéseiből. Ugyanakkor, ha az ember bűneit megbánva visszatér Istenhez, a Teremtő újból magához fogadja.
„csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!”
A Fortissimo kérdéseire a kötetben következő mű a Zsoltár gyermekhangra című vers felel. A Zsoltár gyermekhangra dicsőítő vers, amely vitatkozik a Fortissimoban leírtakkal, és feltárja Isten valódi természetét, ugyanakkor a költő Isten oltalmába helyezi magát, mintegy megerősítve a lelkét. Isten nem akarja a rosszat, épp ezért lehetetlen Rajta szánom kérni a világban uralkodó szörnyűségeket:
Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
[…]
Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.
Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.”
A Dániel éneke című mű is teljes bizalommal fordul az Úr felé. Az álarcos vers a bibliai Dániel történetét eleveníti fel: Dániel nem volt hajlandó idegen isteneket imádni, sőt, elpusztította Baál templomát, fegyver nélkül legyőzte az istenként tisztelt kígyót, emiatt az előkelőségek megharagudtak a királyra, és ha a király nem akart lázadást, kénytelen volt Dávidot az oroszlánok vermébe dobatni. Azonban reménykedett abban, hogy Dánielt megmenti az Úr, ami meg is történt a király nagy örömére. A versben említett próféta Habakuk, aki csodás módon vitt élelmet Dánielnek.
A költeményben a nyitó versszaktól kezdve jelen van az Úrba vetett bizalom:
„Mégis megemlékeztél rólam, Isten
és azokat, akik téged kerestek,
akik téged szeretnek, megtaláltad.”
. A mű a zsoltárok hangján szólít fel az Úr dicséretére:
„Hirdesd ezért, világosság, sötétség,
az Urat! Hirdesd, pusztaság, folyóvíz
s bölcs cethalak és minden vízben-úszók!”
A vers végkicsengése az Istenbe vetett abszolút bizalom, és annak elkülönítése, hogy ki vagy mi az, ami ténylegesen az emberi életre tör, akár fizikai, akár lelki értelemben. Dániellel az oroszlánok a Biblia szerint is barátságosan viselkedtek, ezt a mű is megerősíti:
„De az oroszlánt nem bántom, ki engem
nem bánt. Estére visszatérek hozzá
s vad teste bundás melegében alszom.
Hallom majd nagy szivét dobogni; a föld
vele dobog, s az ég is; - én meg alszom
ringatva, mint az Isten csecsemője.”
Rembrant: Dániel az oroszlánok vermében
Forrás: https://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/daniel_az_oroszlanok_vermeben
Babits filozofikus költő volt, aki vitázott önmagával is, hiszen nyugtalan lélek volt. Az ájtatos párbeszéd husvétra fő kérdése, hogy hogyan tud az ember igaz módon hinni. Elég –e a sírás, hiszen maga az ember többet vár magától, de Jézus felelete, hogy ez pont elég, ha az ember másoknak is ad a könnyeiből, ki tudja terjeszteni önmaga érzéseit mások felé. Az ember még ezen a ponton is vitatkozik, de amit ekkor a Lélek és szent leány mond, arra már nem felel vissza. Megnyugszik az ember ezen a ponton? Elfogadja véges önmagát? A hallgatásnak több oka is lehet.
„Lélek mondja:
Emlékszel, hogyan sóhajtott oltárnál egy szent leány?
»Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus kiván!«
Ő is sírt, s az angyalok bús csókja kéklett ajakán.
A szent leány sóhajtása:
»Óh milyen nehéz azt tenni, amit a Jézus tanit!
De milyen boldogság ép hogy ilyen nehéz valami:
mily boldogság a keresztet gyenge vállal hordani!«”
Az Istennel való vitatkozásnak és az elhallgatásnak legtöbbet emlegetett példája a Jónás könyve. Én –vers, álarcos vers, és szintén bibliai könyvet elevenít fel. Jónás ószövetségi próféta, aki a küldetés elől- a niniveiket szólítsa fel bűnbánatra – elmenekül. Isten parancsa elől nem lehet menekülni, ezért három napra elnyeli a cethal. A harmadik napon kikerül a cethal gyomrából, és elindul, hogy megtegye azt, amivel Isten megbízta. A bibliai történettől eltérően Ninive lakói Babitsnál nem tartanak bűnbánatot, csak páran térnek meg. A bibliai történetben és Babits művében hasonló pont, hogy Jónás nem érti, hogyha Isten azt mondta, hogy negyven nap múlva elpusztítja Ninivét, akkor miért nem teszi?
A bibliai magyarázat az, hogy a niniveiek megtértek, tehát Isten haragja elfordult tőlük. Babitsnál nem tértek meg, csak páran. Babits Jónása épp ezért nem érti, hogy hogy nem sújt le Isten haragja a bűnös városra, és vitába száll Istennel:
„»Mikor ide kijövék,
s azóta napról-napra s egyre többen
jöttek a városból kérdezni tőlem,
kicsit gunyolva, kicsit félve-bánva,
hány nap van hátra még? S én számról-számra
közlém pontossan. S most szégyenben hagytál!
Hazudtam én, és hazudott a naptár.
És hazudott az Isten! Ezt akartad?
Bünbánók jószándékát megzavartad.
Hiszen tudhattam! Kellett volna tudni!
Azért vágytam hajón Tarsisba futni...
Mert te vagy aki fordit rosszat jóra,
minden gonosznak elváltoztatója.
De már az én lelkem vedd vissza tőlem,
mert jobb nekem meghalnom hogysem élnem.«”
Jónás azonban nem lát bele Isten gondolataiba, aki igazságos, de irgalmas, és hagy időt a megtérésre:
„Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik
szivben még Jónás szava kicsirázik
mint a jó mag ha termőföldre hullott,
s pislog mint a tüz mely titkon kigyulladt.
S gondolta: »Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, mig láng lesz belőle;
bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más,«
igy gondolá az Ur; csak ezt nem tudta Jónás,”
Jónás emberi léptékben, emberi időben gondolkodik, míg az isteni idő más. Szent Ágoston gondolatát a költő ebben a művében is alkalmazza, teológiai magyarázatul arra, hogy Isten miért cselekszik úgy, ahogy cselekszik, és miért nem pusztítja el Ninivét. Isten nem emberi logikával gondolkodik, a mindenkori Ninivék nagy szerencséjére.
Isten nemcsak türelmes, hanem szánja is az embert:
„És én ne szánjam Ninivét, amely
évszázak folytán épült vala fel?
melynek tornyai vetekedve kelnek?
mely mint egy győztes harci tábor terjed
a sivatagban, és utcái mint
képeskönyv amit a történet irt,
nyilnak elém?”
A vita végén Jónás elhallgat. Nem tudjuk, hogy átlátja –e, amit Isten mond, innentől nagyobb lesz –e a bizalma Istenben, vagy csak azt látja be, hogy a teremtmény alá-fölé rendeltségből fakadóan nem vitatkozhat Istennel. Valószínűsíthető az is, hogy ezen okok együttese miatt hallgat. Érdekesség, hogy a Fortissimoval szemben Isten itt nem hallgat, hanem megszólal, beavatkozik a történelem menetébe, és felel az embernek, aki megszólítja. Jónás hallgatása a magyar irodalom egyik legnagyobb talánya, hiszen lehet egy békés elfogadása Isten akaratának, de lehet puszta beletörődés is.
A rövid áttekintés alatt láthattuk, hogy a költő hogy jutott el az antik derűtől a háború szörnyűségein át a prófétai szerephez. Az egész életművön áthúzódik az Istennel való vitatkozás, ami soha nem tiszteletlen, hanem az Istenhez való közeledés és a minél mélyebb megértés szándéka hatja át. Ami kiemelten fontos, hogy a költő mindezt a szeretet és a humánum miatt teszi. Istent közel érzi magához, bízik benne, még akkor is, ha kérdőre vonja. Ezt a mai teológia nem tiltja, hiszen értelmes kérdések által közelebb kerülhetünk Istenhez, de ha az életünkben van olyan pont, amikor a fájdalom hajt minket kérdésre, a Jóisten akkor sem zárkózik el, nem szentségtörés, ha kérdezünk. Babitsnak, aki jártas volt a filozófiában, természetes, hogy kérdez, még akkor is, ha kortársai ezt nem nézik jó szemmel. A vallás és a gondolkodásra való készség azonban nem áll messze egymástól, hiszen már az ókeresztény írók is gondolkodtak, kérdéseket tettek fel, a későbbi egyháztanítókról nem is szólva. A kérdésfeltevés nem annak bizonyítéka, hogy az ember eltávolodik a Teremtőtől, hanem annak, hogy használja az Isten által adott észt arra, hogy közelebb jusson Hozzá.
Andrej Rublev: Szentháromság
Babits Mihály amellett, hogy gondolkodó költő volt, a magyar irodalom egyik legnagyobb formaművésze. Istenes verseiben is megfigyelhető, hogy a forma a költői kifejezésmódot segíti, mélyíti a vers mondanivalóját és érzelmi töltettel is bír.
A gondolati és formai sokszínűség egyaránt jellemezte Babits Mihályt. Sokrétű életművében az istenes versei központi szerepet kapnak, még akkor is, ha sokáig méltatlanul nem olvasták, nem kutatták ezeket a műveket, de az életművet sem. Napjainkra ez változott, új kutatási eredmények láttak napvilágot, épp ezért érdemes a költő műveit olvasni, és ha irodalmi segítséggel szeretnénk lelki elmélyülést, erre is lehetőség van a költő istenes versei által.
Benei Fédra
Források:
Babits Mihály összegyűjtött versei:
https://mek.oszk.hu/00600/00602/html/index.htm
Csokonai - Illés Sándor: A képíró költő. Az induló Babits költői univerzuma
chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://mta.hu/data/dokumentumok/i_osztaly/1_Eloadasok_tara/Babits_emlekules_2008/Babits_Csokonai.pdf
Rába György: Babits Mihály költészete
https://konyvtar.dia.hu/xhtml/raba_gyorgy/Raba_Gyorgy-Babits_Mihaly_kolteszete.xhtml
Sipos Lajos: Babits Mihály
https://mek.oszk.hu/14500/14511/
Szénási Zoltán: Vallás és vallomás
chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://mta.hu/data/dokumentumok/i_osztaly/1_Eloadasok_tara/Babits_emlekules_2008/Babits_Szenasi.pdf
Szigeti Lajos Sándor: „Ki titkaidat tudtam” – Babits Mihály és a Jónás könyve
Tomka Ferenc: Istenkeresés a magyar irodalomban
chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://tomkaferenc.hu/wp-content/uploads/2015/07/Istenkeres%C3%A9s-a-magyar-irodalomban.pdf