MUNKÁCSY

A ROMA ÖNKORMÁNYZAT MÚZEUMLÁTOGATÁST SZERVEZETT A DIÁKOKNAK

TIZENHÁROM FŐS DIÁKCSAPAT TEKINTETTE MEG A MUNKÁCSY-KIÁLLÍTÁST. A TÁRLAT LÁTOGATÁSA A HATVANI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JÓVOLTÁBÓL JÖTT LÉTRE.

munkacsy hatranyosok 05

Diákcsapat gyülekezett a Hatvany Lajos Múzeumban. A gyermekek izgatottan várták, hogy megtekintsék a Munkácsy-kiállítást, melyről Kökény Ferenc tárlatvezető számos érdekességet mesélt a tárlatvezetés során. A látogatók a termekben sétálva megismerhették a festmények történeteit és Munkácsy Mihály festészetének jellegzetes stílusjegyeit, illetve ecsetkezelési technikáját. A múzeum látogatása a hatvani Roma Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából jött létre. – Tizenhárom iskolás diák látogatott el velünk a múzeumba. Fontosnak tarjuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek a művészetekkel, így a jövőben is tervezünk hasonló programokon részt venni. Mindezek mellet a héten egy újabb csapat diáknak szeretnénk biztosítani a kiállításon való részvételt – részletezte Bracso Krisztián, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője.

Mészáros Tamás elmondta, nagyon várta már, hogy megtekinthesse a kiállítást, illetve az alkotások közül több kedvence is lett. – Nagyon örülök, hogy részt vehetek a tárlaton. Korábban csak a könyvekben láttam hasonló festményeket. Kifejezetten tetszettek a nagyobb méretű alkotások, de az összes festmény gyönyörű és nagyon részletes – mondta Mészáros Tamás.

A Munkácsy-kiállításra továbbra is várják a látogatókat, a tárlat október 11-ig látogatható a Hatvany Lajos Múzeumban.

munkacsy_hatranyosok_07.jpgmunkacsy_hatranyosok_07_1.jpgmunkacsy_hatranyosok_03.jpgmunkacsy_hatranyosok_08.jpgmunkacsy_hatranyosok_04.jpgmunkacsy_hatranyosok_06.jpgmunkacsy_hatranyosok_09.jpgmunkacsy_hatranyosok_02.jpgmunkacsy_hatranyosok_09-1140x641.jpg

Fotó: Albert Péter

A CIKKET ÍRTA:
Rimán Alexandra